A Barcelona hozta a kötelezőt a Slavia ellen, de borzalmasan megszenvedett érte. Kiszenvedte, kibekkelte, kihúzta.

Valverde tudta, hogy Prágában nem lesz könnyű, így aztán a gálakezdőjét küldte pályára, az MSG egyik tagját sem pihentette. Bele is húzott a Barca, már a 3. percben vezetést szerzett: Messi, Arthur, Messi volt a labda útja.

Az első húsz percben fojtogató volt a Barcelona nyomása, alig-alig találkozott a labdával a Slavia, ám ez csak egy gólt hozott Messiéknek. Utána meg jöttek a csehek, de nagyon. Ter Stegen parádés védésekkel tartotta a csapatát, de csak az 50. percig, akkor egyenlítettek a jóval lelkesebb hazaiak.

De szerencséjük nem volt, az 57. percben egy lehetetlen helyzetből, lehetetlen szögben kotorta rá Suárez Olayinkára. Ritkán látható mázli.

A Slavia megérdemelt volna egy pontot, de a Barcelona kibekkelte a végéig: 24 lövés ment a Barca kapujára, hatszor kellett blokkolniuk Lenglet-éknek, vagyis tényleg foggal-körömmel védekeztek egy Slavia ellen. Ez kevés lesz egy BL-győzelemhez. A továbbjutás viszont már nem kérdés.

Slavia Praha–FC Barcelona 1–2

(Fotó: Thomas Eisenhuth/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

És még mindig tart Arda Güler és Szoboszlai szájkaratéja

További cikkeink a témában
„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton
Hirdetés