Az FC Barcelona dominálta a spanyol futball idei szezonját, a bajnokság mellett, a kupát és a szuperkupát is megnyerte, a Real Madridot a két csapat négy egymás elleni meccséből mind a négyszer legyőzte. Megnéztük, milyen változásokra volt szükség ahhoz, hogy a Barcelona spanyol földön újra domináns legyen.

Három kupát nyert első szezonjában Hansi Flick irányítása alatt a Barcelona, az év elején a Real Madridot legyőzve megnyerte a spanyol Szuperkupát, később szintén a Madrid ellen a Spanyol Kupát, néhány nappal ezelőtt pedig egy Espanyol elleni győzelemmel bebiztosította a klub történetének 28. bajnoki címét. Nem várt fejlődés és szintlépés jellemezte a katalán csapatot az elmúlt nagyjából 10 hónapban, amely következtében újra Európa egyik topklubja lett a Barca, Spanyolországban pedig minden létező címet megnyert. Összeszedtük, milyen változásoknak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a katalán csapat háromkupás szezonnal zárjon.

Ez is érdekelhet:

Öt dolog, amiben a friss angol bajnok Szoboszlai Dominik már most világklasszis

Mondunk öt olyan dolgot, amiben Szoboszlai Dominik már most világklasszis szerintünk. Egyetértesz vele?

(A cikk részben a Goal írása alapján készült; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hansi Flick szerint egy teljesen jogos tizenegyest vettek el a Barcelonától a Bajnokok Ligájában

A Liverpool simán kikapott a PSG-től a BL-ben, Szoboszlai Dominik ennek ellenére bizakodó

„Végtelenül idegesít, amikor Vinícius Júniort látom”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
14% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.