Francisco Trincao kellőképp megünnepelte az első gólját a Barcelonában.

A portugál szélső nyáron csatlakozott a Barcelonához, egyelőre nem igazán találja a helyét a katalán csapatban, keveset játszik, és ha igen, akkor is többnyire görcsösen futballozik. A hétvégi Betis elleni bajnokin azonban átszakadhatott a gát Trincaónál, hiszen az ő góljával nyert a Barcelona:

Kegyetlenül elsült a Barcelona csereszélsőjének lába

A Barcelona ismét az utolsó pillanatban tudott fordítani, ezúttal a cserék hozták a meccset.

A 21 éves játékos nem aprózta el az első góljának megünneplését, megajándékozta saját magát egy

250 ezer eurót (nagyjából 90 millió forint) érő Lamborghini Huracánnal. Konkrétan egy olyan modellel, amelyből Spanyolországban csak kilencet adtak el tavaly.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

JM automoción (@jmautomocion) által megosztott bejegyzés

Trincao egyébként közel négymillió eurót keres szezononként, vagyis nem az évekig spórolt pénzéből vette az új szuperautóját.

Ez is érdekelhet:

Ezek a focisták büszkélkedhetnek a legdrágább autókkal a világon

Ronaldo neve négyszer szerepel a legdrágább 15 autót felvonultató listán, de az első hely így sem az övé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.