Niko Kovac már korábban kinézte magának a fiatal spanyolt, de most előre kell hozni a leigazolását, mert beütött a krach.

Bajba került a Bayern München, mert rövid idő alatt elfogytak a középsői védői. Mats Hummelst eladták a nyáron, és ugyan érkezett Benjamin Pavard és Lucas Hernandéz, de utóbbi elsősorban baloldali hátvéd, noha tud középen is játszani.

A gond persze nem ez, hanem, hogy lesérült a francia világbajnok, néhány nappal azután, hogy Niklas Sülének elszakadt a térdszalagja. A német centerhalf egész idényre kidőlt, Hernandéz sem tud behúzódni Pavard mellé, aki amúgy a válogatottban szintén szélső védőt játszik. Maradt Jérome Boateng, akit el akartak adni, meg a középpályás Javi Martínez.

Így kénytelenek lesznek védőt venni a télen, a német Spox pedig azt írja,

az Athletic Bilbaóban futballozó Unai Núnez érkezhet Münchenbe.

A 22 éves védő U21-es Európa-bajnok, de már spanyol felnőtt válogatott is volt, 186 centis, jobb lábas, és kiválóan bánik a labdával. Ezen skilljei miatt egyébként a Barcelona is kinézte magának Piqué utódjaként, ám a müncheni sérülések miatt lecsúszhatnak róla.

(Fotó: Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés