77 éve született a nehézsúlyú boksz egyik legmeghatározóbb alakja, a bunyós, aki először legyőzte a legendás Muhammad Alit, Smokin' Joe Frazier. 19 évesen megnősült, amatőrként olimpiát nyert, majd a profik között is felért a csúcsra. Karrierje végére gyakorlatilag egy szemére megvakult, de még így is bunyózott. Muhammad Ali szerint ő volt a legnagyobbat ütő ellenfele, és George Foreman sem találkozott nála keményebb bokszolóval.
Joe Frazier 1944. január 12-én született egy Beaufortban található farmon családja 12. gyermekeként. Apja az 1950-es évek elején vásárolt egy tévét, a környékbeliek azon nézték a korszak legendás bokszolóit, Sugar Ray Robinsont vagy Rocky Marcianót. A legenda szerint Frazier nagybátyja már gyerekkorában azt mondta a zömök testfelépítésű Joe-ra, hogy ő lesz a következő Joe Luis.
15 éves korában elhagyta az otthonát, Philadelphiába költözött, később azt mondta, „15 évesen már a magam ura voltam”. Majd nem sokkal később elkezdett bokszolni. Már amatőrként is óriási tehetségnek tartották, 1962 és 1964 között három alkalommal nyerte meg az Aranykesztyűt. Amatőrként egyetlen embertől kapott ki, igaz, tőle kétszer – és a második veresége az egész karrierjét befolyásolhatta volna. Ez volt az 1964-es tokiói olimpia selejtezőtornájának döntője, ahova roppant motiváltan érkezett Frazier, de legyőzte őt Buster Mathistől.
Az olimpiára végül azonban kijutott, miután Mathis megsérült. Tokióban aztán az első két meccsén kiütéssel nyert. Az elődöntőben a szovjetek húsz centiméterrel magasabb bokszolójával találkozott, de itt is ellenállhatatlan volt, a szovjet edző a második menetben bedobta a törölközőt. A döntőben a német Hans Hubert verte úgy, hogy az előző meccsén eltörte az egyik ujját.
20 évesen felért az amatőr boksz csúcsára, olimpiát nyert.
Az olimpiai aranyérmét később tizenegy részre feldaraboltatta, így mindegyik gyereke kapott egy részt belőle.
A következő évben már profinak állt, az első tizenegy meccsét idő előtt befejezte, fokozatosan lépdelt a ranglistán, sorra verte az erősebb ellenfeleit. Az 1969-es Jerry Quarry elleni bunyóját a The Ring Magazine az év legjobb bokszmeccsének választotta, és itt már azt is megmutatta Frazier, hogy a lehengerlő ereje mellett most már védekezésben is egyre jobb. 1970-ben Jimmy Ellis legyőzésével megszerezte a WBA világbajnoki címét, majd követkzett a Bob Foster elleni KO-győzelme.
Az évszázad meccse
Ezt követően pedig minden idők talán leghíresebb bokszmeccse, amit az Évszázad mérkőzésének tartanak, a Muhammad Ali elleni első bunyó.
A 27 éves Joe Frazier ekkor volt a csúcson, veretlen és vitathatatlan világbajnok volt, míg Muhammad Ali a hároméves kihagyása után mindössze két meccset bokszolt. Elképesztő volt a felhajtás a Madison Square Gardenben megrendezett vb-meccs előtt, Ali folyamatosan cukkolta ellenfelét, a bunyót megelőzően Fraziert Uncle Tomnak csúfolta. Mindkét bokszoló garantált 2,5 millió dolláros meccspénzzel lépett a szorítóba, a helyszínen majdnem 21 ezren voltak, világszerte 300 millióan látták a 15 menetes háborút.
A brutális meccsen Frazier elveszítette az első két menetet, de utána megújult, sorra nyerte az etapokat, a 15. menetben pedig padlóra küldte Muhammad Alit. Ellenfele felállt, de a pontozók egyhangúlag Joe Fraziert látták jobbnak, aki így első emberként legyőzte Alit.
22 hónappal később aztán pályafutása legnagyobb verését kapta, George Foreman úgy vette el a veretlenségét és a világbajnoki címeit, hogy összesen hatszor padlóztatta.
1974-ben rendezték meg az Ali elleni visszavágót, itt már Frazier nem tudott mit kezdeni Alival, aki 12 menet után pontozással nyert. 1975 októberében jött kettejük harmadik és egyben utolsó ütközete, a Manilai Thrillerként elhíresült meccs.
Helyi idő szerint délelőtt, rendkívül párás időben kezdték el a bunyót, amely végül 14 meneten át tartott. Összesen 1591 ütést indítottak, gyakorlatilag mindketten eljutottak teljesítőképességük hátáráig. A döntő pillanat a 12. menetben volt, amikor megsérült Frazier szeme, a következő két menetben már alig látott. Végül a 14. menet után Frazier edzője feladta a meccset, de már Ali is közel volt ahhoz, hogy ne folytassa tovább.
Ali a meccs után azt mondta, Frazier a legkeményebb ember a világon, ő nem bírt volna ki ennyi ütést. Később mindkét bokszolót hetekig kórházban ápolták.
A sérülésektől, bekapott ütésektől ekkor már az egyik szemére majdnem teljesen vak volt Frazier. Még egyszer kiütötte Foreman, ezt követően Joe Frazier bejelentette a visszavonulását. Öt évig szakkommentátorként dolgozott, 1981-ben visszatért, de már meg sem tudta közelíteni régi dinamikáját, erejét. Pályafutása utolsó meccsén Floyd Cummings ellen csak a bíróknak köszönhette, hogy végül nem kapott ki – döntetlenre pontozták Frazier utolsó profi bunyóját.
A Muhammad Ali elleni trilógiája mindkét bunyóst a legnagyobbak közé emelte, de míg Ali többször elismerően beszélt Frazierről, addig Smokin' Joe nem bocsátotta meg soha Ali trash talkját. Thomas Hausernek, az írónak, aki Ali életrajzi könyvének a szerzője egyszer azt mondta:
„Gyűlölöm Alit. Istennek talán nem tetszik, hogy így beszélek róla, de így érzek a szívemben. Az első két mérkőzésünkkor fehér emberré akart változtatni. Aztán niggerré akart változtatni. Te mit éreznél, ha a gyerekeid sírva jöttek volna haza az iskolából, mert mindenki gorillának nevezte az apjukat? Húsz éve már, hogy Alival bunyóztam, és még most is ugyanazt érzem: szét akarom tépni őt apró darabokra, és vissza akarom küldeni Jézushoz.”
A második visszavonulása után edzősködni kezdett, gyerekeinek volt az edzője. 2011-ben 67 éves korában májrákban halt meg.
A nehézsúlyú boksz aranykorának volt az egyik meghatározó alakja, trilógiája Alival máig a leghíresebb rivalizálásnak számít. A The Ring Magazine minden idők 8. legjobb nehézsúlyú bokszolójának választotta, a boxrec listáján pedig a tizedik helyet foglalja el Frazier.
Bővebben Ali és Frazier harmadik meccséről: