Persze ne higgyük azt, hogy a mérkőzések eredményei nincsenek már jó előre meghatározva, hisz erre a HCW honlapja is felhívja a figyelmünket. De ha egy hollywoodi akciófilm lehet szórakoztató művérrel, vaktöltények durrogtatásával és valósnak hitt emberi drámákkal, akkor pankrátorok és menedzsereik műbalhéja is lehet az. Mert a pankráció a látványos pofonok és az akrobatikus elemek mellett bizony kőkemény történetmesélés is a maga drámáival, árulásaival vagy éppen egy régóta áhított bosszúállással. Annak ellenére, hogy a pankráció nem elsősorban küzdősport, sokkal inkább a látványra épít, a versenyzők szinte kivétel nélkül rendelkeznek valamilyen harcművészeti múlttal. A szupernehézsúlyú pocakos maori harcos, Ozzy Spencer például karatézott, de többen a birkózás, a cselgáncs vagy az MMA/kick-box világából ruccantak át a pro-wrestlingbe.

Balhé mindenhol

Éppen a jól megkoreografált történet az egyik nagy szórakoztatófaktora a sportnak: a nézők már a ringszpíker bevonulásától kezdve ugyanúgy részesei a játéknak, dicsőítenek, fújolnak, vagy éppen közvetlen közelről mutatják be középső ujjukat a versenyzőnek. A küzdelem nem csak a ringen belül, hanem a lelátón is zajlik, a rajongótáborok üzengetnek egymásnak, néha komolyan olyan érzése van az embernek, hogy perceken belül összeverekednek Icarus ifjú rajongói a Gabriel Angelfyre-fanatikusokkal, aztán rá kell jönnünk, hogy bármennyire is furán hangzik, a szurkolók között soha nem fog sor kerülni tettlegességre. Ettől függetlenül borzasztó szórakoztató több száz emberrel együtt mások arcába üvölteni, hogy „három volt!” vagy hogy „PG sucks!”.

A közönség összetétele igencsak vegyes, meglepő módon viszont a KSI Jégszínház Asztalitenisz nagytermében többségben voltak az általános iskolás gyerekek, közülük pedig igen sokan a 2010 óta működő Hungarian Wrestling Academy (lásd keretes írásunkat) növendékei, vagyis adott a jövő ringsarokból hátraszaltót ugráló generációja. Ugyanakkor láttunk öltönyös juppit is habzó szájjal ordítani – a pankráció Magyarországon ugyanúgy tömegesemény, mint az Egyesült Államokban.

Jön a magyar Wrestlemania

A március 23-i gála a Dicsőség Napja elnevezéssel futott, és amennyire figyelemmel tudtuk követni a storyline-t, az esemény afféle utolsó nagy dobás volt a május 18-án megrendezendő első magyar Wrestlemania, a Szegedi Pankráció Szupershow előtt. Többféle mérkőzéstípus is létezik a pro-wrestlingben, a leggyakoribbak az 1–1 vagy a 2–2 elleni ütközetek, de láthattunk például három pankrátort is egymás ellen. Aki hiányolná a nőket, azoknak jó hírünk van, ők is űzik ezt a sportágat, bár ezúttal az orosz Valerie illetve Audrey Bride kettőzött erővel sem tudta legyűrni a nőbarátnak cseppet sem nevezhető muszlim harcost, Zafar Ameent.

Elvis és a dopping esete

Minden mérkőzésen megvannak a jó- és a rosszfiúk, az előbbi igyekszik minél tisztább eszközökkel vívni, ő a szimpatikus közönségkedvenc, míg a rossz minden lehetőséget megragad a csalásra, és attól sem riad vissza, hogy külső segítséget vegyen igénybe a győzelemhez. Az első pont, amikor kezdtük elhinni, hogy tényleg Amerika van az orrunk előtt kicsiben: a jampec Johnny Vegas oldalán ringbe lépett az Elvis-imitátor Tony Baritoon, és a csinos Candy Vegasszal együtt pillanatok alatt felpezsdítették az amúgy sem csendes nézősereget. Az akrobatikusan bunyózó Murlock hiába verte ki Tony fejéből az összes hajlakkot, nem sikerült győznie, ráadásul a mérkőzés után megszületett a pro-wrestling első doppingbotránya is. A HCW egyik vezetője, KWP ugyanis szteroidokat talált az öltözőben, reméljük, hogy a vétkes Murlock nem részesül olyan szankciókban, mint Lance Armstrong.

A HCW direktorai, vagyis a tulajdonképpeni vezetők a gálákon általában két számmal nagyobb zakóban megjelenő KWP, illetve az amerikai tinifilmek főlúzerére emlékeztető nyurga Doktor. Annyira lehetetlen és életképtelen figuráknak tűnnek, hogy pont ettől hitelesek, és persze ők az egész HCW leggyűlöltebb szereplői, a közönség szerint afféle főgonoszok. KWP-t például több táblán is „ócska buzinak” titulálták a nézők, de a Doktor sem örvendett túlzott népszerűségnek, amikor az est főmeccsén egyszer csak a ring közepén termett és megsemmisítette az eredményt.

Hardcore bunyó rajzszöggel

Minden gála egyik leglátványosabb eleme a hardcore mérkőzés, ahol az akrobatikus elemek helyett sokkal inkább a változatos eszközhasználat a lényeg. Itt már nem babra megy a játék, a morózus tekintetű, született rednecknek, azaz vidéki suttyónak kinéző Dover fejéből például valóban ömlött a vér, amikor ellenfele, a nem kevésbé drabális Ron Corvus egy húsvillával vizsgálta meg közelebbről. Egy emberként hördült fel a közönség a ring alól előkerülő, rajzszögekkel teli tálca látványától, aztán mikor előbb az egyik, majd a másik versenyző is a hátával kóstolta meg a rajzszögeket, abba kicsit mindenki beleborzongott. A hardcore meccsek mindig változatos eszközparkot vonultatnak fel, a korábbi gálákon bukkant már fel motorháztető, szögesdróttal körbetekert husáng, billentyűzet, a Dicsőség Napján pedig egy DVD-lejátszó alternatív felhasználási módjaival ismerkedhettünk meg.

A HCW bajnoka, a kétméteres flegma óriás, a direktorokhoz hasonlóan nem túl népszerű PG Hooker legyőzte a francia közönségkedvencet, a táncoslábú Yan „Party” Colbyt, miután a mérkőzés előtt Colby személyes fotósát, a népszerű Bélát is arcon rúgta. A gála egyik legnagyobb pillanatát Tengkwa és Nitro mérkőzése jelentette: a vesztes Nitrónak egy fogadás értelmében meg kellett szabadulnia hajától. Mi sem természetesebb, hogy a hajvágást a ring sarkában két segítőkész pankrátor közreműködésével hajtották végre, így a maszk és haj csatájából az utóbbi került ki vesztesen.

És a győztes nem más, mint…

A gála főmérkőzésére, a 2–2 elleni showdownra a honi pankráció egyik alapembere, Icarus nagy dobást ígért – meg is kaptuk. Gabriel Angelfyre Bibliával és feszülettel a kezében érkezett a ringbe, nem is telt el sok idő a mérkőzésből, és máris az ellenfelével olvastatott fel az Ószövetségéből. A szenvedő fél most éppen Icarus volt, de társa, a whiskyt vedelő magyar cowboy Renegade is megszenvedett az orosz Kenttel, ám mire feleszmélünk a kissé kaotikussá váló, ringen kívül is zajló ütközetből, a raszta hajú Icarus egyszer csak a lelátón termett, és majd négyméteres magasságból egy hátraszaltóval három társára vetette magát.

A páros mérkőzés a Doktor döntése értelmében nem ért véget Icarus és Renegade győzelmével, a két harcosnak egymással is meg kellett vívnia, hogy kiderüljön, ki legyen a szegedi szupershow főmérkőzésének harmadik résztvevője. Végül Icarus esett ki elsőként a ringből, de ahogy az az amerikai filmekben szokás, az erkölcsi győztes ő lett.

A hazai pankráció évtizedre visszanyúló története ellenére még eléggé gyerekcipőben jár. Néhány év alatt viszont már sikerült elérni, hogy elhagyott építési telkek helyett már kisebb csarnokokban rendezik a gálákat, egyre népesebb közönség előtt. Ha tartják ezt a fejlődési ívet, és a HCW-nek továbbra is sikerül kigazdálkodnia a ring felújításának és szállításának költségét illetve az egyéb felmerülő kiadásokat, akkor a következő lépcső egy nagy sportcsarnokban tartott gála lehet. Ha sikerül túltenni magunk a megrendezettség tényén, a mindent átható izzadságszagon és agresszión, és körülbelül annyira vesszük komolynak az egész felhajtást, amennyire egy Chuck Norris-filmet, akkor kevés jobb szombat délutáni programot tudunk a pankrációnál.

(Fotók: Pálfi Balázs)