A Dortmund a második helyért játszott rangadót a Leipziggel, és Európa egyik legnagyobb tehetségének villanása döntött.

Már megénekeltük Ousmane Dembélé tehetségét, a mindössze 19 éves támadó 15 millió euróért érkezett Dortmundba, és olyan szólókat mutatott már, hogy nekünk is meg kellett írnunk.

A lipcseiek ellen pedig úgy ment el a jobb szélen, ahogy nagyon kevesen tudnak. Ballal megszelídítette, és azzal lendülettel el is tolta a védő mellett jobbal, majd jött egy megkerülős csel, és egy hibátlan beadás. Aubameyang meg nyilván nem hagy ki egy ilyen ziccert.

Dembélé 18 bajnokin 4 gólt szerzett és 8 gólpasszt adott, a BL-ben 6 meccsen 5 asszisztot osztott ki. Piszok nagy játékos lesz belőle. Már most sem kicsi.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés