Manuel Akanji egy jó példa a sztereotípiák megcáfolására – vagy épp ő a kivétel, aki erősíti a szabályt?

Erről megy a vita azóta, amióta a SRF Sport műsorát leadták és futótűzként végigrohant a neten az, ahogy a 23 éves svájci védő random feladványokat számol fejben.

Manuel Akanji azon ritka focisták egyike, aki egy matekzseni, és most a tévében is bebizonyította ezt: a közönségben helyet foglaló hölgy által feladott szorzásokat kellett fejben elvégeznie, miközben a műsorvezető ugyanezt számológéppel tette. A védő volt a gyorsabb.

Az első feladat nagyon könnyű volt Akanji szerint, ekkor a 24-szer 75-öt kellett kiszámolnia. A következő így eggyel nehezebb volt, 33-szor 97, itt már kellett gondolkodnia kicsit, de egy picivel így is gyorsabb volt a műsorvezetőnél.

A rendkívüli képessége már egészen kicsi gyerekkorában megvolt Akanjinak, már piciként is érdekelték a számok, gyakorlatilag minden matekversenyt megnyert az iskolában. Néha még az autók rendszámtábláján található számokkal is műveleteket hajtott végre.

Nem ő az egyetlen intelligens futballista egyébként, a teljesség igénye nélkül: Matának diplomája van újságírásból, valamint marketinget és sportpszichológiát is tanult; Lukaku hat, Rakitic és Kovacic pedig öt nyelven beszél; Varane filozófiát olvasgat szabadidejében; a Chelsea-legendának, a már edzősködő Lampardnak bizonyítottan 150 fölötti az IQ-ja. Itthon meg a már visszavonult Füzi Ákos és Horváth Zsolt végezte el a jogi egyetemet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ennek a kvíznek csak akkor kezdj neki, ha nagyon képben vagy a focival

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
15% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés