A Ferencváros bátran, a meccs nagy részében szervezetten játszott a Dinamo Kijev otthonában, de ez is kevés volt a csoport harmadik helyéhez és a tavaszi Európa-liga-szerepléshez.

Mindkét csapat egy-egy ponttal állt öt forduló után, Budapesten játszott 2–2-t a Fradi és a Dinamo Kijev. Ami azt jelentette, hogy a Ferencvárosnak győzelemre vagy egy minimum 3–3-as döntetlenre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a csoport harmadik helyét.

Nem sok minden történt az első félidőben, látszott, hogy a Dinamónak tökéletes az iksz, a Fradi próbált aktívabb lenni, de túlságosan nem akart kinyílni Rebrov csapata. Összességében többet próbálkozott a Ferencváros, de gólt egyik csapat sem szerzett.

A második félidőt is a Fradi kezdte bátrabban, a meccs addigi legnagyobb helyzete Tokmac előtt adódott, de a Fradi tízese borzasztóan gyengén lőtt kapura ziccerben.

A másik oldalon a Dinamo gyakorlatilag az első komolyabb helyzetét gólra váltotta, Popov fejesével került előnybe a hazai csapat:

A gól után próbálkozott a Fradi, Uzuninak és Zubkovnak is volt helyzete, de gólt továbbra sem tudott szerezni a Ferencváros, maradt az 1–0.

A Dinamo Kijev négy ponttal zárta a csoportkört, ezzel a Juventus és a Barcelona mögött a csoport harmadik helyén végzett, tavasszal az Európa-ligában folytathatja.

A Ferencváros egy döntetlen mellett öt alkalommal kikapott, öt gólt rúgott és tizenhetet kapott a hat csoportmeccsen.

Bajnokok Ligája-csoportkör, 6. forduló:
Dinamo Kijev–Ferencváros 1–0 (0–0)
Gólszerző:
Popov (60.)

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés