Fredi Bobic azt mondta, nem volt kedve edzőt váltani, de szükség volt rá. Mondjuk ezzel ellentmond, hogy már jó pár hete érezhető volt, hogy el akarja küldeni.

A Hertha hétfőn küldte el Dárdai Pált, az edzőváltás után pedig most először nyilatkozott a klub sportigazgatója, Fredi Bobic. A DAZN-nek sok mindenről beszél, de mi a dárdais részekre fókuszálunk, ugyanis Bobic diszkréten, de egyértelműen kritizálta a magyar szakembert.

„A klubvezetésnél nem vagyunk megelégedve a csapat fejlődésével, és végre változást szeretnénk látni.

Még messze vagyunk attól, hogy a liga legalján legyünk, de van egy kész keretünk, amely keresi az útját és a struktúráját.

Nemcsak az eredmények nem jöttek, hanem a játékstílus sem adott okot a bizakodásra.”

Konkrétan nem mondta ki, hogy Dárdai rosszul végezte a munkáját, de nehéz másra következtetni.

„A következetesség és a fejlődés, amit a csapatban éreznem kell. Figyeltem a játékosok fejlődését és viszonyát az edzőhöz és a környezethez.

Azt is elmondtam nekik, hogy nem vagyok elégedett a teljesítményükkel, de azt is tudom, hogy minőségi játékosaink vannak, akik képesek a fejlődésre. Ez egy nagyon tisztességes csapat, és nem arra pozícióra hivatottak, ahol jelenleg állnak.”

Azt mondta, ahogy teltek a hetek, egyre csak erősödött benne az érzés, hogy lépnie kellene. Sokszor kérdezték tőle, miért nem léptek semmit a Leipzig elleni 6–0-s vereség után, és ő is tudta, az lett volna a legegyszerűbb döntés.

„Két hete, az Union Berlin elleni meccs után mondtam azt, hogy újra pokolian sok tudást szereztem, és a kép most kiteljesedett.

Azt láttam akkor, hogy a csapat játékosai mindent beleadnak, de mindent egyedül adnak bele, és nem működnek együtt csapatként, és meglátszott a játékunkon.”

Dárdai nem oldotta meg a gondokat, sőt.

„Amikor idejöttem, azt mondtam, hogy stabilitásra van szükségünk az edzői poszton is. Ez egyelőre nem sikerült. Most mindenki kárörvend a Hertha BSC-n, beszélhetnek káoszról. Én nem érzem azt, hogy káosz lenne.

Sötét időket élünk, a Hertha imidzse most nem a legjobb.

Nekem sem volt kedvem edzőt váltani. De szükség volt rá, és megtettük. Senki ne várja el tőlünk, hogy a koronavírus idején egy szezon alatt felvirágoztatjuk a csapatot.”

Menesztette a Hertha Dárdai Pált

A hivatalos honlapon jött a bejelentés, már nem Dárdai Pál a Hertha felnőtt csapatának vezetőedzője.

(via DAZN és Csakfoci; fotó: Frederic Scheidemann/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés