A PSG edzője igyekszik mindenben meglátni a jót.

A Paris SG hazai pályán kapott ki a Premier League-ben vergődő, nem igazán félelmetes Manchester Unitedtól, ami még úgy is kínos, hogy az MU megkapta a szokás tizenegyesét (igazából kettőt is). Thomas Tuchel kényelmetlenül is érezte magát.

„Az első félidőben gyakorlatilag ott sem voltunk a pályán. Ez nem a mi szintünk, ennél több kell a játékosaimtól. Nem tudom, hogy miért nem tudtuk magunkból kihozni a maximumot, de ez a teljesítmény – ismétlem magam – egyszerűen nem a mi szintünk. Nem mozgattuk úgy a labdát, ahogy akartuk, kontratámadásokat engedtünk, ezzel szemben mi még csak kontrázni sem tudtunk, és nem volt meg a megfelelő intenzitásunk sem. 

Ez volt az egyik legrosszabb meccsünk, talán a legrosszabb első félidővel, amióta én irányítom a csapatot. A jó hír az, hogy rosszabbul már nem játszhatunk.”

És eközben attól se lehet boldog, hogy Mbappé távozhat:

A PSG-nél egyre biztosabbak abban, hogy nem tudják megtartani Mbappét

Le Parisien szerint egyre reálisabb esély van arra, hogy Kylian Mbappé eligazol a Paris Saint-Germaintől 2021 nyarán.

(Fotó: Xavier Laine/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés