Véget ért a németországi Eb a magyar válogatott számára.

Két vereséggel és egy győzelemmel zárta az Európa-bajnokságot Magyarország, és végül a legjobb csoportharmadikok összevetésében nem jutott tovább, miután Grúzia legyőzte Portugáliát:

Grúzia történelmi csodája után a magyar válogatott kiesett az Eb-ről

Az utolsó két napon teljesen elillant a magyarok szerencséje.

A magyar válogatott az Eb-kijutásnak, illetve -szereplésnek köszönhetően négymilliárd forint feletti összeget keresett.

Az UEFA összesen 300 millió eurót oszt szét a résztvevő országok között, ezek a pénzek teljesítményarányosan kerülnek szétosztásra, a szövetségekhez eljutatott összegek 30 százalékát kapják a kerettagok, 15 százalékát pedig a stábtagok.

A magyar csapat a kijutással 9,5 millió eurót keresett (3,7 milliárd forint), ehhez jött hozzá a skótok elleni győzelem, ami újabb egymillió eurót hozott (396 millió forint), így összesen 4,1 milliárd forintot keresett a kijutásnak és az Eb-szereplésnek köszönhetően a magyar válogatott.

Ez is érdekelhet:

Brutális felső ág: mutatjuk az Európa-bajnokság nyolcaddöntőit

Grúzia újoncként tett csodát, ezzel pedig felkavarta kicsit a párosításokat.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.