A WBC szervezet világbajnokát Vitalij Klicskót egyáltalán nem zavarta, hogy címvédőként a lengyelországi wroclawi stadionba kellett utaznia, melyet gyönyörűen felújítottak a közelgő labdarúgó Európa-bajnokságra. Ott a helyi Tomasz Adamek várta és nem mellesleg még negyvenkétezer hazai szurkoló. Adamek korábban félnehéz-, és cirkálósúlyú világbajnoki címet szerzett, amiből már érezhető, hogy nem született nehézsúlyúról van szó. Ez egy Klicskóval szemben hatalmas hátrány, ami az erőben és a méretkülönbségekben meg is megmutatkozott. A mérkőzésvezető a tizedik menetben szüntette be az egyoldalú mérkőzést, mely teljes egészében a papírformát hozta, mivel végig az ukrán irányított, és elég volt egy hatalmas ütést bevinnie Adameknek a második menetben, hogy azután a lengyelek reménysége csakis a túlélésért küzdjön.

Minden idők legidősebb világbajnoka 46 évesen állt ki Los Angelesben, a WBC félnehézsúlyú címet korábban birtokló Chad Dawsonnal. Bernard Hopkins egy öreg róka, aki már mindent látott és megtapasztalt a kötelek között, ezért az előzetes esélylatolgatások szerint, Dawsonnak igencsak fel kellett kötnie a nadrágot, ha a nagy stratéga ellen győzni szeretett volna. A dolgát az is nehezítette a szebb napokat és formát is megélt 29 éves kihívónak, hogy a mérkőzés előtt nem sokkal cserélte le az edzőjét, ami egy fontos megmérettetés előtt sosem szokott jól elsülni egy bunyósnál. A mérkőzés végül botrányos keretek között ért véget, mivel Dawson a második menetben szinte ledobta magáról a ránehezedő Hopkinst, aki az esés következtében megsérült és így nem tudta a mérkőzést folytatni. A vezetőbíró a legnagyobb meglepetésre Dawson kiütéses győzelmét hirdette ki, melyet Kaliforniai Atlétikai Bizottság később érvénytelenített, így Hopkins maradt hivatalosan a WBC világbajnoka. Sok tapasztalt öklöző szerint nem érhette akkora sérülés a nagy öreget, hogy ne tudta volna folytatni a bunyót, inkább megérezte, hogy az ifjú titán elég keményen felkészült ellene és így a könnyebb utat választotta, hogy megőrizze a bajnoki övét.

A kaliforniai Carsonban került sor a nagyközépsúlyú Szuper Hatos torna első elődöntőjére, az Andre Ward és Arhur Abraham WBA világbajnoki mérkőzésre. Annak ellenére, hogy ezen a mérkőzésen is a papírforma igazolódott be, látványos és élvezhető volt. Artúr király folyamatosan jött előre, mint egy felbőszült bika, de ez az előzetes esélylatolgatások szerint is kevés volt az amerikai ellen. Ward laza kontráival és gyors elmozgásával simán megoldja az erőből bokszoló és alacsonyabb ellenfél adta helyzetet. Abraham a negyedik menet után teljes mértékben alárendelt szerepet játszott, Ward szinte leiskolázta az örmény harcost.

A Las Vegasban megrendezett mérkőzésnek sokkal hamarabb létre kellett volna jönnie, hogy ne csak egy újabb és előrelátható Pacquiao győzelmet hozzon, hanem egy hatalmas harcot is. Shane Mosley az ezredfordulón még a legendás Oscar De La Hoya ellen is győzelmet aratott, majd három év múlva újra megismételte azt. Abban az időben nem lett volna kérdés ki az esélyes a győzelemre, viszont a 40 évesen ringbe lépő Mosley egy pár szép megmozduláson kívül nem tudott mit kezdeni a kis filippínó szabóinassal, aki a legnagyobb bunyósokat pofozta végig az ezt megelőző mérkőzésein. Így nem meglepő, hogy 12 menetben kissé enerváltan, de egyhangú pontozással hozta Pacquiao a kötelezőt, aki úgy bokszolta végig a derbit, mintha nem is akarná igazából Mosleyt kiütni.

Az új évezred első évtizedének második felére már szinte érdektelenségbe fulladt a nehézsúly. Lennox Lewis 2003-mas visszavonulása óta leszállóágba került a valaha legnépszerűbb súlycsoport. Ezek után a Klicsko testvérek egyeduralma következett, egészen addig, amíg a nagyszájú kihívók közül csak nem akadt egy olyan, akinek talán elhittük, hogy képes lenne rendesen megkocogtatni valamelyik ukrán állát. Az angol David Haye és a kisebbik Klicsko, Vlagyimir összecsapása nem hozta meg a várva várt kemény csatát. Igaz, hogy feszültséggel teli meccset láthattunk, de egyáltalán nem a bokszolók teljesítménye miatt, Klicsko végig erősen koncentrált, mivel nagyon szerette volna kiütni Haye-t, aki viszont az ukrán erős balegyenesei miatt, nem volt képes ütőtávon belül kerülni. A meglepetés így elmaradt, Klicsko egyhangú pontozással győzött. Haye teljesítményét azért sem kell alulértékelni, mivel ő sem született nehézsúlyú, cirkálósúlyúból gyúrta fel magát a királykategóriába.

A híres Las Vegas-i MGM Grandben feszült egymásnak a kíméletlen argentin verekedőgép Marcos Rene Maidana és az élő legendának számító mexikói harcos Erik Morales. A tét a WBA ideiglenes kisváltósúlyú világbajnoki címe volt. Sokan úgy gondolták ez a mérkőzés is csak egy hangzatos párosítás, a kiöregedett régi nagy név és a fiatalabb sikerre éhes bunyós között. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy Erik Morales volt az utolsó, aki le tudta győzni Manny Pacquiaót, és Maidana is csak vitatható módon kapott ki az angol sztár, Amir Khan ellen. A végeredmény egy olyan totális háború lett a ringben, ami nyugodtan kiérdemelné a 2011-es Év Mérkőzése díjat. A csatában a három pontozóbíró közül kettőnél Maidana volt a jobb, egy pedig döntetlenként ítélte meg a látottakat.

A WBC váltósúlyú világbajnoki címe Victor Ortiz birtokolta, amire az egy év kihagyás után visszatérő Floyd Mayweather Jr. vetett szemet. A szakértők egybehangzóan a korábbi évek egyik legjobb bokszolójának tartott Mayweathert tartották sokkal esélyesebbnek, de a levegőben itt is érezhető volt, hogy talán meglepetés születhet. Ha meglepetés nem is, de váratlan esemény azért történt, ugyanis a nagy vehemenciával támadó Ortiz a negyedik menetben - miután a sarokba szorította Mayweathert - az ütészápor mellett felugorva meg is fejelte őt. A bíró azonnal megintette az esetet láthatóan bánó mexikói származású jenkit, aki megpróbált elnézést kérni, de a kesztyűk összeütése után Mayweather egyből egy bal-jobb kombinációval kiütötte őt. Az eset nagy vihart kavart több szakember között is, pedig a megmozdulás teljes mértékben szabályos volt, a ringben mindig figyelni kell, nem pedig barátkozni, főleg egy ilyen szabálytalan viselkedés után.

Az év egyik legjobban várt mérkőzésére Washingtonban került sor, ahol a 25 éves angol WBA és IBF világbajnok Amir Khan kisváltósúlyban tette kockára mind a két övét az amerikai Lamont Peterson ellen. Az összecsapás az év meglepetését hozta, ugyanis Peterson megosztott pontozással (2:1) legyőzte Khant. A találkozó előtt az angol számított a favoritnak, amit már a mérkőzés nyitányában be is bizonyított, hiszen már az első menetben rászámoltak az amerikaira. Azonban a kihívó végig agresszívan támadott, és Khan a hetedik és a tizenkettedik menetben nem is volt képes megfelelően kijönni Peterson akaszkodásából, így meglökte őt, ami miatt a bíró kétszer meg is intette. A lökések miatti pontlevonások azóta is a viták kereszttűzében állnak, hiszen King Khan emiatt vesztette el világbajnoki címét.

A híres New York-i Madison Square Gardenben másodszor csapott össze egymással Miguel Cotto és Antonio Margarito. A mindig hatalmas csatát ígérő Puerto Rico – Mexikó rivalizálás plusz töltetét egy 2008-as gipsz keménységű bandázsolás botrány előzte meg, mely talán Margarito kezén lehetett az első találkozójuk alkalmával. Ez az ügy elég magyarázatot adott Cottónak arra, hogy miért tudta akkor az El Tornado de Tijuana kiütni őt. A visszavágón az erősebb Margaritónak volt nehezebb dolga, ugyanis Cotto technikai felkészültsége, gyors lábmunkája, és jól időzített kontrái tökéletes ellenszere lehet egy állandóan előrenyomuló verekedőnek. Emellett a mexikóinak elég komoly műtétje volt a Pacquiao derbi után, ami ugyancsak hátráltatta egy lehetséges újabb sérülésveszély miatt. Végül ez be is igazolódott, mivel a hetedik menetben hosszan felrepedt Margarito szeme felett a bőr, ami egyre súlyosabbá vált és a tizedik menetben a ringorvos beszüntette a mérkőzést. Margarito szerint simán tudta volna folytatni a mérkőzést és ahogy többször hangoztatta, Cotto úgy üt, mint egy kislány. Azért ezzel a kislánnyal sokan nem húznának ujjat, aki élete legjobb teljesítményét nyújtotta egy igazi bombázó ellen.

A mexikói Juan Manuel Marquez a „mikor győzi le már valaki ezt a kis filippínót” tábor szerint az egyik esélyes, ha nem az egyetlen, aki ezt képes végrehajtani. Előzőleg már kétszer találkoztak, az első összecsapás döntetlen lett, a második Manny Pacquiao győzelmét hozta. Azóta is heves vitákat okoznak ezek az eredmények, mert nemcsak Marquez érezte úgy a ringen belül, hanem számos szakértő szerint is jobb teljesítményt nyújtott, mint Pacman. A 2011-es mérkőzésre váltósúlyban került sor, ami inkább a filippínó szupersztárnak kedvezett, mivel ez már Mayweather ellen is sok volt Marqueznek. A lényeg, hogy a többség sima Pacquiao győzelmet várt, na persze kiütéssel. Ellenben a végeredmény egy hatalmas meglepetés lett, mert Manny vitatott pontozással és csak többségi döntéssel (114-114, 116-112, 115-113) tudta megőrizni a koronáját. Amir Khan, Pacman jóbarátja egy angol sportcsatorna kommentátoraként a mérkőzés végén azt mondta, szerinte ezt az összecsapást Marquez nyerte, mivel a menetek nagy részében pontosabb volt és az ő akarata érvényesült a meccsen. Pacquiao szerint viszont annak, aki világbajnok akar lenni, harcolnia kell, nem pedig az egész mérkőzés alatt menekülnie. A közönség talán máshogy gondolja, mivel a mexikói tökéletes és precíz kontrabunyója hatalmas tapsot kapott, és a filippínó klasszis teljesítményét pedig egy füttykoncerttel értékelték.