A Liverpool az első nagycsapat, amely bizalmat szavazott a StatsBomb 360 elnevezésű informatikai rendszernek.

Minden a Chelsea női csapatának egy mérkőzésén kezdődött” – kezdi összegzését Ted Knutson, a StatsBomb 360 alapítója. A cég az adatok minden korábbinál mélyebb elemzését nyújtja kliensei számára, a legnagyobb futballklubok közül pedig először a Liverpool szavazott bizalmat ennek a módszertannak.

Amiben egyébként semmi meglepő nincs, a vörösök az elmúlt évtizedben arról voltak híresek, hogy kifejezetten innovatív módon közelítették meg a futballt, ez volt a sikerességük egyik záloga.

„Az a feltételezésünk, mely szerint a futball következő éveit a nyomás, illetve az azzal szembeni rezisztencia fogja meghatározni, abszolút beigazolódott. 30 és 300 közötti számban modellezünk védekezési szituációkat, úgy gondoljuk, ezek a játék eddig igencsak alulértékelt, ám annál fontosabb részei. Láthatjuk, hogy a Roberto Firminóhoz hasonló játékosok teljesen új fazont szabhatnak egy csapatnak.”

A StatsBomb 360 másik fontos újdonsága a védelmi vonalakon átívelő hosszú passzok analizálása. Knutson szerint ez az ügyfelek kifejezett kérése volt, így ugyanis követhetőek a passzsávok, a különböző pozíciókban felvett labdák

A klubok egy része egyelőre szkeptikus, ám Knutson magabiztos, szerinte csak idő kérdése, hogy rájöjjenek a StatsBomb 360 szükségességére. Az amerikai üzletember egyébként a futballon kívülről érkezik, korábban a szerencsejáték volt a fő profilja, állítása szerint sokáig szkeptikusak is voltak vele kapcsolatban.

A modell áttörését egyébként a Midtjylland 2014–2015-ös szezonja hozta el, a dán együttes ebben az időszakban kifejezetten eredményes volt pontrúgásokból. Ez azonban nem a véletlen, hanem a tudatos analízis eredménye volt. Knutson önkritikát is gyakorolt, elkezdte képezni magát, hogy minél hitelesebben tudjon megnyilvánulni a sportág képviselői előtt.

Az amerikai üzletember három tényezőt emel még ki a siker okaként. Egyrészt maga a játék is folyamatosan fejlődik, másrészt pedig az ötletük nemcsak újszerű volt, hanem jócskán meg is előzte a korát. Emellett maga az analitikus szemlélet is egyre elfogadottabbá vált a futballban.

„Ha középhátvédet vásárolsz, nem a világ legjobb védőjét kell megvenned, hanem azt, aki illik a klubod elképzelésébe. Pep Guardiola és Jürgen Klopp pontosan ezt csinálja. Többek között ebben segíthetnek a mi adataink.”

A játék pontosabb megértésére van így lehetőség. Knutson kiemeli, hogy jobban átláthatjuk a játékosok döntési szituációit. »Milyen passzopciói voltak, dönthetett volna jobban?« – ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.

„Már nemcsak a szexi szituációkra figyelünk, hanem azokra is, melyekből több száz történik egy mérkőzésen” – fogalmaz az alapító.

A Liverpoolnál a látnok sportigazgató is akkora zseni, mint Klopp

A Liverpoolnál csak négy klub költött kevesebbet az elmúlt öt évben a Premier League-ben, a City például több mint ötször annyit.

(Képek: Getty Images; via Sky Sports)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi pillanat, Lionel Messi megszerezte pályafutása 900. gólját

Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának

Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.