A vébé tiszteletére az Always look on the bright side of life új verssorral jelent meg. Hallgasd meg, vicces!

Az 1978-as Brian élete című film betétdalát Eric Idle írta és énekelte, és ez számít az angol hatosfogat legnagyobb slágerének, annak ellenére, hogy egy tucatnyi jobb-rosszabb daluk van. Azt tudni kell, hogy a nyolcvanas évek közepén azért adták ki újra lemezen Montyék, mert azt vették észre, hogy angol bajnokikon a vesztésre álló csapat szurkolói rendszeresen ezt a dalt éneklik. A Nézd mindig az élet napos oldalát tehát eddig is futballhimnusz volt, most azonban egy új versszaknak köszönhetően még inkább az lett.

Hevenyészett magyar fordításban valami ilyesmi lett:

Ha zajlik a vébé,
mindenki tele van reménnyel,
és a csapatáért szurkol.

De persze úgyis cserbenhagynak majd,
aztán csendben hazakullognak,
és akkor szólhat majd újra ez a bolondos dal.

Az angol eredeti persze jobb, mert rímel, és a szótagszám is rendben van.

Szerinted az angolok rácáfolnak a Monty Pythonra, és nyernek? Ha hiszel a győzelmükben, akkor fogadj rájuk, huszonötszörös pénzt nyerhetsz velük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.