Vagyis már nem a WBO és a WBA világbajnoka, de Tyson Furyt ismerve még lehet csavar a sztoriban.

Fury tavaly az elmúlt évek legnagyobb meglepetését okozva legyőzte a 11 éve veretlen Klicskót. Aztán a visszavágót egyszer lemondta, másik alkalommal pedig a pozitív doppingtesztje miatt kellett elhalasztani. Közben olyan híreket lehetett olvasni, hogy depressziós, masszívan piál és drogozik. Így nem meglepő, hogy arra kényszerítették, mondjon le az öveiről. Mert a boksz elsősorban üzlet, és a biznisznek nem tesz jót, ha a két szervezetnél is világbajnok öklöző képtelen ringbe lépni.

„A ringben nyertem meg az öveket, és azt hiszem, ott is kéne elveszniük, de jelenleg képtelen vagyok megvédeni őket. Ezért úgy döntöttem, hivatalosan lemondok nagybecsű világbajnoki címeimről.”

Áll a közleményben, amit Fury csapata adott ki. Persze ismerve az angolt semmi sem biztos, a Cigánykirály hatalmas trollkirály is.
A nehézsúlyú bokszvilágbajnok összehozta az év trollkodását

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában