Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter bejelentette, hogy júniusban folytatódik az Olasz Kupa és a Serie A.

A koronavírus-járvány miatt a topbajnokságok közül korábban a franciát lefújták, a német két hete újraindult, a spanyol június közepén folytatódik, tegnap pedig megírtuk, hogy a Premier League is visszatér:

Megegyeztek a klubok, júniusban újraindulhat a Premier League is

Akadnak játékosok, akik nem szívesen lépnek pályára, de a klubok döntöttek: indul a PL is!

Európában Olaszországot érintette legsúlyosabban a koronavírus-járvány (a halottak száma elérte a 33 ezret), de  jó hír, hogy most már az olaszoknál is kezd visszaállni viszonylag normális mederbe az élet, ennek az egyik jele, hogy folytatódik a futballszezon.

Spadafora szerint június 13-án először az Olasz Kupa elődöntőinek visszavágóját játsszák le, a Serie A pedig egy héttel később, június 20-án folytatódik a tervek szerint.

Az olasz bajnokságból 26 fordulót játszottak le, a Juventus egy ponttal vezet a Lazio előtt, a harmadik az Inter, a milánóiak hátránya kilenc pont a listavezető mögött.

A Juventus legyőzte az Intert és újra első a bajnokságban

A Juventus nyerte a zárt kapus A Derby d'Italiát.

(Goal)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés