Oké, ez nyílt titok, de ilyet nem igazán szoktak nyilatkozni, ha még élő szerződése van az edzőnek.

A PSG jelenlegi helyzetéről többször írtunk, ha egy szóval kellene összefoglalni, akkor a káosz lenne a legbeszédesebb. Kiestek a BL-ből, Neymar talán menne, Emery meg szinte biztosan menni fog. Jelenleg viszont még ő a párizsiak edzője, Thomas Meunier azonban nem csinált gondot abból, hogy arról beszéljen, nem sokáig lesz már ez így.

„Sok minden fog változni a következő szezonban, beleértve az edzőt is.”

Mondta a belga védő, amikor a jövőjéről kérdezték.

És akkor most összefoglalva Unai Emery helyzete: a kiemelten fontos BL-ben megbukott a csapattal, a bajnokságot megnyeri, de a kutyát sem érdekli. Még néhány hétig a PSG edzője, de közben már a játékosok is az új menedzserről agyalnak.

A PSG legfőbb kiszemeltje egyébként Antonio Conte, aki még a Chelsea-nél dolgozik, de az idei eredményeket látva csak a szezon végéig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.