A majdnem kétméteres védő minden bizonnyal már nyáron csapatot vált.

Kiemelkedő szezont fut a Bournemouth, ezért nem meglepő, hogy a csapat alapemberei közül néhány játékost topklubokkal hoznak szóba. Kerkez Milos esetében például több Premier League-csapat mellett legutóbb az Atlético Madrid érdeklődéséről is írtak:

Két angol topklub mellett egy spanyol is figyeli Kerkezt

Eddig úgy tűnt, hogy szintet lép, és marad Angliában Kerkez Milos, de most azt sem kizárt, hogy a La Ligában folytathatja.

Egy másik távozó a 19 éves Dean Huijsen lehet. A 197 centi magas középhátvéd Amszterdamban született, de spanyol állampolgár is, és épp a hollandok elleni Nemzetek Ligája-párharc során mutatkozott be a spanyol válogatottban. Huijsent nyáron vette meg a Juventustól a Bournemouth, de már egy év után távozhat annyira kiemelkedő a teljesítménye.

A Chelsea érdeklődéséről már egy ideje lehet tudni, de most képbe került a Real Madrid is.

A hírek szerint a BL-címvédő nagyjából 55 millió eurós ajánlatot készül tenni a játékosért, kérdés, hogy a Bournemouth elengedi-e ennyiért, vagy mindenképp azt akarja, hogy megkapja a 66 millió eurós kivásárlási árát.

A Real Madrid aktívan keres középhátvédet. Eder Militao sérülékeny, David Alaba szintén, és már 32 éves, Antonio Rüdiger pedig ugyancsak 32 éves, így még úgyis kell az új arc a csapatba, hogy a 22 éves Raúl Asencio jól teljesített az elmúlt hónapokban.

Ez is érdekelhet:

Kerkez Európa egyik legjobb védője lehet

Írja elemzésében a Premier League honlapja.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés