Mino Raiola talán még sosem hibázott, de legalábbis nem ismerte el. Persze most is csak a maga dörzsölt, előrelátó módján.

Az olasz szuperügynök számtalan sztárfocistát képvisel, ő egyengeti Erling Haaland karrierját is. Most azt nyilatkozta, talán rossz döntést hozott, amikor 2019 decemberében mindössze 22,5 millió euróért Dortmundba vitte.

A The Athletic-nek elmondta, hogy a norvég csatár gyorsabban fejlődött, mint az bárki is elképzelte:

Haalanddal kapcsolatban mindenki tévedett. Sokkal gyorsabban tette a dolgát, mint bárki elképzelte. Erling saját fejlődése előtt áll, megelőzi a saját ütemtervét.

És ezen a ponton mea culpázott egy okosat.

„Lehet, hogy túl óvatos voltam, amikor azt mondtam: »Ó, nem, költözzünk Dortmundba a 'nem-is-tudom-hova' helyett«.

Ez a fiú – erről 100% -osan meg vagyok győződve, sőt, mindenki más is – bármelyik klubba eligazolhat, ahová csak akar ezen a szinten. És ezt megtehette volna már tavaly is. De lehet, hogy akkor még akadt néhány olyan csapat, aki azt mondta: »Ó, ő a Red Bullban volt, de meg tudja csinálni egy másik klubban is?« Gyorsabban, mint azt jósoltuk.”

Tehát úgy ismerte el a hibáját Raiola, hogy ezzel közben agyba-főbe dicsérte istápoltját. Trükkös fickó.

Haaland azzal a feltétellel igazolt Dortmundba, hogy lesz egy 75 millió eurós kivásárlási záradék a szerződésében, amely 2022 nyarán lép életbe. De úgy tűnik, a topklubok nem akarnak addig várni rá, idén viszont sokkal többe kerül a norvég gólgép.

Sokkoló árcédulát kapott Erling Haaland

A Dortmund hatalmasat húzott Haaland megszerzésével (is).

(Fotó: Alexandre Simoes/Borussia Dortmund via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.