A legutóbbi húzás után már nem hittük, hogy még idén előáll valami fergetegessel az Adidas, és tessék, csak pár napnak kellett eltelnie, és kijöttek egy döbbenetes ötlettel. A BL-nyolcaddöntők előtt szivárványszínű cipőt hánytak Leo Messi lábára, amiről nem tudjuk eldönteni, hogy egy Putyin-ellenes akció, vagy egy mesteri dizájntervezői húzás volt-e. Most meg cipőt kötöttek Luis Suárez lábára. Nem térünk magunkhoz. Mondjuk ez klasszisokkal jobban mutat, mint Messi színese.

Már a Puma EvoPower cipőjének bemutatásakor is leírtuk, amit most is tapasztaltak a tesztelő profik: állítólag olyan a Adidas Primeknit Sambában focizni, mintha nem is lenne semmi az ember lábán, ergo így még könnyebb irányítani a labdát. A csuka limitált kiadású, mindössze 150 darab készül belőle, az ára pedig várhatóan 220 font, azaz nagyjából 85 ezer forint lesz.

A stoplist a március 16-i, Manchester United elleni rangadón húzza majd először tétmeccsen a lábára Suárez, a vörös rangadóra amúgy is mindenki kíváncsi, hát még ezek után. Várjuk a horgolt, dekupázsolt vagy origamizott csukákat.

(Forrás, fotó: footyheadlines.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés