Ha már az internetet nem monitorozzák a magyar klubok, mint az kiderült Cristian Zaccardo esetében, mi besegítünk, helyettük is szétnéztünk.

A Transfermarkt nevű focival foglalkozó oldalon az égvilágon mindenre rá lehet szűrni, így aztán nem nehéz megtalálni azokat a játékosokat, akiknek épp nincs szerződése. És bizony van köztük bőven remek képességű, komoly pedigréjű focista, és akar jó pár olyan, aki segítségére lehetne a legtöbb NB I-es csapatnak.

Védők

Sébastien Bassong – A 18-szoros kameruni válogatott nagy név a listán, a 187 centis középhátvédnek ugyanis 177 Premier League-, 42 Ligue 1- és például négy BL-meccs is van a lábában. Szerződése viszont július 1-je óta nincs, addig a Norwichban játszott, de egyébként is közel tíz éve Angliában focizik. Neki 2,5 millió euró az értéke, és még csak 31 éves, de ér nagyot álmodni.

Guilherme Siqueira – Egy jó balhátvédre mindig nagy szükség van, komoly hiányposzt, nos, egy nagyobb befektetéssel meg lehet csípni a brazilt, szeptember végén kirakta az Atlético. Az Olaszországban nevelkedő védő játszott a Benfiában, az Atletiben és a Valenciában is, 8 millió is volt az értéke, de most csak 1,5.

Samuel Inkoom – Néztünk a másik szélre is bekket, és a 28 éves ghánai szabad. Egymillióra lövi be az értékét most a szaklap, vagyis egy kölcsön+opcióval könnyen az NB I-ben találhatja magát. A 46-szoros válogatott Bulgáriában játszott a nyárig, akkor már miért ne játszhatnak nálunk is.

Joel Ekstrand – A végére egy eggyel elérhetőbb opció, bár Svédországból ritkán jönnek ide focisták. Igaz, a Vidinek sikerült pár éve onnan igazolni. Ekstrand igazi svéd, 188 centis szőke óriás, a védelem közepén játszik, és már kétszer válogatott is volt. Azért a Rotherham után nem lenne akkora visszalépés egy magyar klub. De játszott már a Watfordban és az Udinesében is.

Középpályások

Eyong Enoh – Meglepődtünk, hogy a kameruni szűrőnek nincs klubja, elvégre remek játékos, nagy rutinnal, és még csak 31 éves. Enoh járt és játszott a vébén is, 98 meccset nyomott le az Ajaxban (15 BL-meccse is van), aztán a Standard Liège-ben végezte. Nyár óta szabad, 1 millióra taksálják.

Ashkan Dejagah – Az egyik legjobb játékos a listánkon, a 31 éves iráni-német kettős állampolgár valamiért körön kívülre került Wolfsburgban, és a jelek szerint máshova se ment el. A felnőtt szinte iráni válogatott szélső végigjárta az összes német U-válogatottat. 158 Bundesliga-meccsen 19 gólja és 22 asszisztja van. Az egymilliós érték azt jelenti, mivel szerződése nincs, hogy simán meg tudná fizetnie egy Fradi, egy Vidi vagy egy Felcsút.

Youssouf Mulumbu – A kongói védekező középpályást már egy kicsit borsosabb összegért lehetne idecsábítani, de megérhetné, mert egyrészt a legfontosabb posztra jönne, másrészt 164 PL-meccset nem adnak ingyen. Akárcsak Bassong, ő is a Norwichban játszott a nyárig, de előtte volt a West Brom és a PSG játékosa is.

Wilson Palacios – A hondurasi legenda 33 évesen is tudna segíteni bármelyik NB I-es csapaton, azért az a közel 10 év angliai légióskodás nem múlik egy nyomtalanul. (A Tottenhamben az éve játékosa is volt.) Nem úgy a miami szerződés. Lassan egy éve nincs csapata a középpályásnak, pedig milyen jól jöhetne egy tapasztalt játékos mondjuk a Haladás tengelyébe.

Támadók

Giuseppe Rossi – Jó, igen, az olasz válogatott gólvágónak még korai lenne idejönnie, de a lehetőség adott, nincs csapata. 30 éves, 29-szeres válogatott, a Serie A-ban és a La Ligában is rugdosta a gólokat, 33 Európa-liga-meccse van és játszott a Manchester Unitedban is. 4 millióra értékelik.

Maruan Samah – A marokkói középcsatár már 33 éves, őt könnyebb lenne idehozni, simán lehetne Böde vagy Eppel alternatívája. A fickónak 230 Ligue 1- és 103 Premier League-meccse van, miközben harmincszor játszott a BL-ben is. És mindössze egymillióra lőtték be az értékét.

Lima – A brazil már 34 éves, és 3 milliót adott rá a Transfermarkt, azonban ez mindegy, mert nincs csapata, pedig közel legenda szinten nyomult a Benficában. 177 meccs, 86 gól és 36 gólpassz a portugál élvonalban, ebből 89/53 a lisszaboniaknál. És játszott három El-döntőben is. Hatalmas fogás lehetne, mi szóltunk.

Ruud Boymans – És a végére egy sokkal elérhetőbb, cserébe ismeretlenebb csatár. Azonban a 28 éves holland számai elég meggyőzőek: az egy dolog, hogy a holland kettőben 82 meccs / 39 gól a mérlege, ilyet már láttunk, de eggyel feljebb is közel pont úgy teljesített, 89 meccsen 38-szor talált be. Aztán elment az arabokhoz, most meg nincs csapata. Egy telefont megérne.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés