Egy felejthető meccsen a Manchester United nyerte az Európa-ligát, indulhat a Bajnokok Ligájában.

Egy kicsivel talán a Manchester Unitednek volt fontosabb a meccs, a győzelemmel, ugyanis a Bajnokok Ligája-indulás is jár, ami az Ajaxszal ellentétben, az MU-nak nem jött össze ebben az idényben (hatodik lett a PL-ben).

A következő BL-kiírásban viszont ott lesznek az angolok, rögtön a főtáblán, ugyanis Mourinhóék behúzták a döntőt egy olyan meccsen, amit mérsékelten sem lehet azzal vádolni, hogy izgalmas volt, sőt.

Ajax–Manchester United 0–2 (0–1)

  • Ajax: Onana – Veltman, Da. Sánchez, De Ligt, Riedewald – Schöne, Klaassen, Zijes – B. Traoré, Dolberg, Younes
  • Manchester United: Romero – Valencia, Smalling, Blind, Darmian – A. Herrera, Fellaini, Pogba, Mata, Mhitarjan – Rashford

A holland csapat kezdőjének átlag életkora 22, 1 év, az angoloké pedig 27 év.

Az első félidő legérdekesebb eseménye a gól volt: a sokat kritizált Pogba 17-ről megküldte, lövése megpattant, ami a hollandok kapujában kötött ki a 18. percben (0–1), és ennyi.

Ha az MU utolsó két győztes BL-döntőjét nézzük, akkor kábé ilyen gól volt várható ebben a fináléban is, és az, hogy a vezetés után visszaállnak.

Az Ajax mérsékelten sem kockáztatott, súlytalanul játszott, amiből az lett, hogy egy kábé eseménytelen 45 perc után, a második félidő legelején a United első szögletéből ismét betalált. Mhitarjan valahogy behúzta a kapuba Smalling csúsztatását a 47. percben (0–2):

Az Ajax bele is törődött, hogy elúszott az El, túl sok mindent már nem is tettek hozzá a meccshez, amit igen, azt is görcsösen. Nem mintha az angolok nagyon akartak volna, sikerült megfojtani a hollandokat, amivel tökéletesen be is érték. Unalom level: sok – és sajnálatos, mert ez nem volt ez egy döntőhöz méltó, még ha a BL kistestvéréről is volt csak szó.

A lefújás után azért Mourinho pankrátorra örülte magát:

(Fotó: AFP)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon