A Barcelona két évre lepasszolta az İstanbul Başakşehirnek a török középpályását, de úgy tűnik, onnan már nincs is visszaút.

Arda Turan már Barcelonában is elindult a lejtőn, amiről kevésbé tehetett ő, egyszerűen nem volt odavaló. Kölcsön is adták inkább a hazájába, de ahelyett, hogy a pályán bizonyítana, teljesen szétesett a pali.

Tavaly tavasszal 16 meccsre eltiltották, miután meglökte a partjelzőt, majd ősszel jött az igazi nagy dobása: egy isztambuli bárban eltörte az orrát Berkay Sahin török popsztárnak, és még egy fegyver is előkerült. Az ügyészségi jelentés szerint állítólag a fegyver véletlenül el is sült valahol.

Arda Turan annyira túltolta a bulizást, hogy akár 12 évig is gondolkozhat rajta a börtönben

Az ügyészek 12,5 év letöltendő fegyházat kértek a törökre.

Mostanra lett meg az ítélet, és végül nem kapott 13 évet, de három különböző bűncselekményt (fegyverrel való fenyegetőzés, félelmet keltő viselkedés; engedély nélküli fegyverviselés és súlyos testi sértés) is a nyakába varrtak, így 2 év, 8 hónap és 15 napot kapott – mázlija van, mert ezt öt évre felfüggesztették.

Ugyanakkor Arda Turant a bíróságban felmentette a szexuális zaklatás vádja alól. Az énekes a tárgyalás előtt az Istambul Caglayan újságírójának azt mondta: „Az első nap óta várjuk Turan bocsánatkérését.” A focista szerint ez már megtörtént.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés