Anthony Elanga hajrában szerzett góljával ikszelt Madridban a Manchester United az Aléticóval.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén hazai pályán fogadta a Manchester Unitedet az Atlético Madrid. Diego Simeone csapata már a 7. percben megszerezte a vezetést, miután Joao Félix egy gyönyörű fejesgólt szerzett:

Az Atlético az első félidőben kontrollálta a meccset, Vrsaljko kapufát rúgott, de félidőben maradt az 1–0. A Man. United játéka finoman szólva is döcögős volt, nem úgy tűnt, hogy gólt szerez idegenben az MU, de a 80. percben végül betaláltak a vendégek. Reinildo hibázott egy United-kontránál Bruno Fernandes passza után pedig a csereként beálló 19 éves Anthony Elanga higgadtan elgurította a labdát Jan Oblak mellett: 1–1 lett tehát a végeredmény, a visszavágót három hét múlva játsszák Manchesterben.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.