És ezt nem mi állítjuk, hanem egy szakértő, a Center Sport menedzseriroda tulajdonosa, Paunoch Péter.

Az játékosügynök hírlevélben értékelte a magyar átigazolási piac történéseit, melyek a héten zárultak, és szerinte a korábbi trendekhez képest komoly előrelépés történt, mi több, példa nélküli szerződéseket kötöttek a csapatok. Főleg a Fradi, ki is emelt két érkezőt:

Mikor volt olyan korábban, hogy egy 24 éves játékos, aki az elmúlt években huszonöt meccsen szerepelt a német élvonalban, élő szerződés ellenére a Ferencvároshoz igazol a Werder Brementől, mint ahogy azt Janek Sternberg tette?

Aztán az is példa nélküli, hogy egy több százezer euró értékű afrikai válogatott játékos az orosz élvonalbeli Anzsitól a magyar bajnokhoz szerződjön, ahogy a nigeri Amadou Moutari, aki első meccsén, a Honvéd ellen rögtön góllal tette le a névjegyét.

A szintén FTC-játékos Julian Koch is az ügynökség közreműködésével érkezett az NB I-be, neki is van Bundesliga-múltja, valamint válogatott is volt. De említett még két komoly igazolást, ami előrelépésnek, kuriózumnak számít.

Vagy folytathatom a sort az ugyancsak az ügynökségünk által Debrecenbe közvetített bosnyák Haris Handziccsal, aki a horvát listavezető Rijekától érkezett – ilyenre sem tudnék példát mondani az elmúlt évekből. De azt is bravúrnak tartom, és tőlünk független transzfer volt, hogy a Videoton a Dinamo Zagrebtől igazolt át horvát válogatott csatárt (Mirko Maric – a szerk.)”

A Center Sport elkötelezett amellett, hogy csak minőségi légiósok kerüljenek az NB I-be, olyanok, akik meghatározó játékosok tudnak itt lenni vagy éppen ki is emelkednek a mezőnyből, és a klubok adott esetben jó pénzért tovább is tudják adni őket, mert hosszú távon ez szolgálja a magyar bajnokság érdekeit.

A szakember azzal is elégedett, hogy az NB I-es futballisták és a magyar labdarúgók iránt is van kereslet külföldön.

(Fotó: FTC Facebook)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.