Nagyon úgy tűnik, hogy több mint 20 év után Arséne Wenger elhagyja az Arsenalt, az ágyúsok pedig már az utódot keresik.

Az angol sajtó a Bildre hivatkozva az írja, az Arsenal vezetősége megkereste a Dortmund edzőjét, Thomas Tuchelt. A német edző 43 éves, első dortmundi szezonjában bajnoki ezüstöt szerzett, idén meg a legjobb nyolcig vitte a Borussiát a BL-ben, ahol a Monacoval találkoznak majd, vagyis simán bejuthatnak a négybe.

Edzői stílusát, személyiségét látva pedig eléggé illene az Arsenal filozófiájába. Persze egyáltalán nem biztos, hogy váltani akar, hiszen Dortmundban egy nagyon ígéretes fiatal mag van, és nem elképzelhetetlen, hogy akár már a következő szezonban komolyan megszorongatják a Bayernt.

A szurkolók szerint minden jó dolognak véget kell érnie egyszer, a Wenger-sztorinak is

Wengernek egyébként idén jár le a szerződése, a klub kétéves hosszabbítást kínált, a francia azonban még nem döntött. A csapat közben szenved, az előző nyolc meccséből hatot elveszített, a BL-ben a megszokott módon a 16 között estek ki, a bajnokságban pedig jelenleg csak hatodik helyen állnak. Így érthető, hogy a szurkolók elégedetlenek, és most már az a sanszosabb, hogy a szezon végén Wenger valóban távozik.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.