Ez pedig bizony minden idők legnagyobb leolvadása az NBA-playoff történetében.

De inkább fordítsuk meg, mert mégiscsak hősies, amit a Los Angeles Clippers tett:

minden idők legnagyobb hátrányából fordított, 31 ponttal égett a harmadik negyedben.

A Golden State elméletben megnyerte a Clippers elleni párharc második meccsét, Curryék szanaszét dobták a vendégeket. Steph Curry ismét kiválóan dobott (29 pont), Draymond Green és Klay Thompson remekül játszott, sőt az amúgy eléggé közepes kispad is be tudott segíteni, még azt is elbírták, hogy DeMarcus Cousins négy perc után sérülés miatt kiesett. Csapatszinten 60% körül dobtak, a félidőben 23 ponttal vezettek, de volt 31 pont is az előnyük.

Ezután viszont befejezettnek látták a meccset, elengedték a gyeplőt védekezésben, és olyankor már a támadásra sem lehet felpörögni. A Clippers pedig, elsősorban a kispadról érkező Williams (36 pont), Harrell (25 pont) duónak köszönhetően nem adta fel, és fokozatosan ledolgozta a hátrányát.

Történelmi tettet hajtott végre az LA Clippers, a címvédő GSW pedig Cousinst mellett a pályaelőnyét is elvesztette. Ilyen pánikolást ritkán látni egy rutinos bajnokcsapattól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés