A címvédő spanyolok nyögvenyelős győzelemmel kezdték a franciaországi Európa-bajnokságot, de így is emlékezetes marad a meccsük. Az E-csoportban az olaszok magabiztosan verték a belgákat, és a svédek az írek ellen veszítettek pontot.

A spanyol–cseh meccs rögtön egy történelmi pillanattal indult, hiszen a spanyolok csak egy emberrel végezték el a középkezdést. Ez az új szabályok értelmében teljesen szabályos, és vélhetően sok meccsen látunk még hasonlót, de így elsőre azért kicsit fura volt. Liam Dennis on Twitter A meccsen és azt követően is Piqué volt a középpontban. Előbb fejelt egy gólt, majd a fiával labdázgatott a stadionban. Piqué előbb megnyerte a meccset a spanyoloknak, majd a fiával lazult a pályán

Az E-csoport első meccsén Ibrahimovic visszatért Párizsba, de ennél sokkal több öröme nem nagyon volt. Az írek két gólt is szereztek, de végül döntetlen lett az eredmény. Ibra meg eléggé haloványan játszott.

Az Eb első igazán nagy derbijére egészen a negyedik napig kellett várni. Az olaszok taktikusan és eredményesen futballoztak, a belgák meg csak a második félidőben akartak igazán játszani, ez pedig kevés volt a győzelemhez.

Ennyire összehozta az olaszokat a győzelem

Pellé gólja nem volt csúnya:

 

(Fotó: AFP)

A magyarok Ausztria elleni győzelem 4.9-szeres pénzt ér, ennyire nem hisznek bennünk. Te viszont nyerhetsz a csapattal együtt!
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés