Magyarország fontos meccset nyert meg Azerbajdzsán otthonában az Eb-selejtező harmadik fordulójában.

A vb-ezüstérmes horvátok legyőzése után a 2020-as Eb-selejtező csoportkörének harmadik fordulójában Azerbajdzsánba látogatott a három pontért a magyar csapat.

  • Marco Rossi kezdőcsapata:

null

null

És úgyis kezdett a válogatott, ahogy az elvárható volt. Mezőnyfölényben futballozott a meccs elején, a 18. percben pedig Dzsudzsák beadása után Orban fejesével megszerezte a vezetést:

A gól után a hazaiak némiképp átvették az irányítást, próbálták nyomás alá helyezni a magyar csapatot, inkább a küzdelem, mint a színvonalas játék jellemezte az első félidőt, amelynek a végén egygólos volt a magyar előny.

A második félidő első tíz percében Dzsudzsák és Kleinheisler is megduplázhatta volna az előnyt, de Aghayev mindkétszer bravúrral védett. Az 53. percben azonban már nem tudott menteni az azeriek kapusa, Dzsudzsák csavarta be a szögletet, majd a kavarodás után Orban talált be:

 

Nem sokkal később ismét pontrúgásból volt veszélyes Magyarország, Dzsudzsák szabadrúgása csattant a kapufán a 61. percben. A harmadik magyar gól helyett jött az első hazai, Madatov rúgta be a kipattanót.

Egy percig reménykedhettek mindössze az azeriek, a Szoboszlai helyére beállt Holman Dávid vágta be a felsőbe a harmadik magyar gólt:

 

Harmadik meccsén tehát a második győzelmét szerezte a Rossi-csapat a selejtezőben, amellyel jelenleg vezeti az E-csoportot. A mai másik meccsen a horvátok 2–1-re verték Walest, a vb-ezüstérmes Magyarországhoz hasonlóan hatpontos három forduló után.

Eb-selejtező, E-csoport

Azerbajdzsán–Magyarország 1–3 (0–1)
Gólszerző: Madatov (70.) ill. Orban (18., 53.), Holman (71.)

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés