És ehhez csak a Balatonhoz kell elmenned.

Mi azt mondjuk, menj, és úszd át a Balatont, mert ennél kellemesebb környezetben és közegben aligha tudsz máskor ennyire szórakoztatóan mozogni, mint a 38. Lidl Balaton-átúszáson augusztus 1-én.

Ha soknak találod azt az 5,2 kilométert, akkor a rendezvény történetében először idén elindulhatsz 2,6 kilométeren is, vagyis a táv felét is lehet már vállalni.

Megjegyeznénk, hogy akkor is nyugodtan nekivághatsz a Révfülöptől Balatonboglárig tartó 5,2 kilométeres távnak, ha korábban még nem próbáltad ezt, vagy nem vettél részt hasonló igénybevételt jelentő próbatételen. Nem kell profi sportolónak lenned, elég, ha az egészségi állapotod rendben van – fontos, hogy az orvosi igazolással bemutatása kötelező!

Nyugi, ha elfáradsz, bármikor megállhatsz, megpihenhetsz. Az úszófolyosó mentén 50 méterenként lesznek frissítő pontok, a versenyzők biztonságát pedig vitorlások és egyéb vízi járművek személyzetei vigyázzák.

Időpont: augusztus 1., minden más infót ITT megtalálsz.

Elindult az előnevezés

‼️ELINDULT AZ ELŐNEVEZÉS‼️
Részletes információk, és a távok szerinti nevezés az alábbi linkeken:
Átúszás 5,2km ➡️ https://bit.ly/balato_atuszas_klasszik_tav
Féltáv 2,6km ➡️ https://bit.ly/balaton_atuszas_feltav
Nevezz már most, hogy ne kelljen várnod helyszínen!
A nevezés menete ?‍♀️?‍♂️?‍♂️
A https://nevezes.futanet.hu/ oldalon regisztráció után a megadott felhasználónévvel és jelszóval a belépés után válaszd ki, melyik távon indulnál. Töltsd ki a nevezési lapot, add meg a pólóméreted, majd a továbblépés után véglegesítsd a regisztrációt vagy más személyt, személyeket is regisztrálhatsz. A folyamat befejezéséhez nyomj rá a ‘FIZETEK’ gombra!
Balaton-átúszás pólók ???
A helyszíni nevezési díj nem tartalmaz eseménypólót, az az esemény napjától 2020.08.09-ig megrendelhető a BSI online nevezési felületén. A póló ára postázási költséggel együtt 1.500 Ft
Nevezz még ma a nyár legnagyobb nyíltvizi úszóeseményére!

Posted by Balaton-átúszás on Wednesday, July 15, 2020

Ismételjük, menj, és úszd át a Balatont, aztán mesélj róla a barátaidnak, és gyűjtsd be az elismeréseket, mert tuti, hogy erre még ők is csettintenek egyet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés