Super Mario végigtárgyalta a nyarat, a Marseille-be szeretett volna igazolni, így kissé elengedte magát: 88 kg helyett akkor 100 kg volt. És még ma sem adta le teljesen.

Az olasz csatár két héttel később kezdett el edzeni, tudta, hogy az első három bajnokiról el lesz tiltva, úgyhogy nem egyáltalán nem törte össze magát. Mint egy igazi profi.

Patrick Vieira edző ki is borult miatta, és még mindig nem nyugodott meg, mert Balotelli még mindig nem érte utol magát, pedig már október vége van. Tíz forduló lement a bajnokságból, a Nice csak a 14. helyen áll, Mario barátunk pedig négy meccsen nulla gólnál jár.

„Kissé túlsúlyosan tért vissza, ami látszik rajta, és ő is tudatában van ennek. Úgy jött vissza, hogy volt rajta néhány plusz kiló, de szeretnénk rájönni, hogy miért történt így. Már máshol látta magát, de Mario olyan, amilyen.

Úgy döntött, hogy velünk marad, most viszont van dolga bőven. A többiekkel összehasonlítva későn kezdett, és most próbálja behozni az elveszített időt. A Marseille elleni meccs első félidejében látszott, hogy egyre jobban és jobban játszik, de annyira még nem, hogy kitartson kilencven percig.”

„Mario mindig Mario marad. Fejlődött, mert elhivatott és öntudatos. Az viszont, ami valójában visszatartja őt, az a néhány plusz kiló, aminek a ladásához keményen kell edzenie. Utána, hogy elég jó legyen, meccseket kell játszania, ez viszont hosszú folyamat lesz.”

Az olasz szövetségi kapitányt is felbosszantotta Balotelli, bár szerintünk ott Mancini magának kereste a bajt.

Balotellit már ki is rakták a válogatottból

Rossz fizikai állapotban volt. De akkor miért hívták be? Miért játszott?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés