Ennyi szép jelző után talán nem árt a rebarbara előnyeit is sorra venni, hisz amúgy sem túl ismert hazánkban, isten ments, hogy csökkentsük népszerűségét. A tavaszi tisztítókúrák nagyszerű kiegészítője lehet ez a növény, pontosabban a szára, amelyet, zöldséghez képest némileg furcsa módon, hasznosítunk belőle. Vigyázat! A rebarbara levelei mérgezőek, így senki se keressen új gasztronómiai utakat – oxálsavtartalmuk miatt nem ajánlatos kóstolgatni őket.

A rebarbarát Kínában több ezer éve alkalmazzák a gyógyászatban: a 6-8 éves növény gyöktörzsét (amely akár 3-4 kilós is lehet) gyűjtik – a középkorban egyenesen aranyáron értékesítették. Európában az 1700-as években terjedt el, a XVIII. század óta pedig a konyhában is népszerű. A rebarbaranövény egyébként óriásira nő, ha hagyják, akár húsz évig is - így érdemes helyet keresni neki a kertben. S hogy miért imádják annyian?

Először is azért, mert finom: a jellegzetes íz kiválóan harmonizál az édességekkel, isteni leves és torta készíthető belőle. Másodszor azért, mert 100 grammban mindössze 16 kalória van, tehát lelkiismeret-furdalás nélkül fogyasztható (ha odafigyelünk arra, hogy ne cukrozzuk agyon). (Feljegyzések szerint azonban azok, akik hosszú ideig csak rebarbarát fogyasztottak egy-egy éhínség idején, betegek lettek, úgyhogy ne telepítsünk ültetvényt a cikk elolvasása után, ha lehet!)

A növény beltartalmi értékei meglehetősen hízelgőek: tekintélyes mennyiségű A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin mellett kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén is megfontolandóvá teszi a fogyasztását.

A növény ezeken felül tartalmaz egy úgynevezett antrakinol nevű hatóanyagot, ami tulajdonképpen hashajtó: ez az, amiért a tisztítókúrát végzők oly nagyon kedvelik. Étvágyjavító, vizelethajtó, salaktalanító hatással bír, és tavasszal, amikor alacsony az oxálsavtartalma a növénynek, igazán hasznos a fogyasztása.