Az Inter már az első percben vezetett Barcelonában, volt kétgólos előnye is, a Barcelona azonban háromszor is visszajött a párharcba.

A Bajnokok Ligája második elődöntőjének odavágóján Barcelonába ment az Inter. Az olasz csapat Marcus Thuram gyönyörű sarkazós gólja után már az első percben vezetett, a 21. percben pedig már kettővel ment, miután Denzel Dumfries is betalált. A Barca nyomott, Lamine Yamal parádés egyéni villanása után szépített, majd Ferran Torres rúgott közelről gólt egy sakk-mattra kijátszott támadás végén.

A második félidőben az Inter ismét előnybe került, Dumfries egy szöglet után duplázott. Hansi Flick csapata azonban újra kiegyenlített, Raphinha távoli erős lövése után Sommerről pattant a labda a kapuba.

3–3-as döntetlent játszott az Inter és a Barcelona a BL-elődöntő első meccsén, kedden Milánóban dől el a továbbjutás.

Összefoglaló:

A másik elődöntő összefoglalója:

Egy gyors Dembélé-villanás döntött a BL-elődöntő odavágóján

A párharc nyitott, mindkét csapatnak van esélye bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.