Korábban még soha nem nyert meccset a Barcelona az Old Traffordon. Egészen eddig.

Ha a statisztikát nézzük, nem a Barcelona volt esélyes, ám tudjuk, az, hogy mi történt tíz-húsz éve, ma sokat nem számít. Jelenleg a Barcelona egy szinttel jobb csapat, mint a Manchester United, és ezt félig lötyögve is megmutatta szerda este.

Már a meccs elején, a 11. percben vezetést szereztek a katalánok, egy klasszikus, védők mögé beívelt labdával indult, a végén pedig Suárez fejelte középre, de Shaw válláról a kapuba pattant a labda.

Az asszisztens lest intett, de visszanézték és gyorsan kiderült, hogy nem volt az. Suárez 2015. szeptembere óta nem rúgott gólt idegenben a BL-ben, most rövid ideig ez a pocsék sorozat megtörni látszott, de végül Shaw-nak írták be.

A meccs itt véget is ért, eldőlt, a Barcelonának ez tökéletes eredmény volt, a Man. United pedig semmit sem tudott kezdeni Messiék labdatartásával és a masszív 4-4-2-vel. Valverde egy óra után végleg el is engedte a meccset, két irányító helyett (Coutinho és Arthur) behozott két védekező játékost (Sergi Roberto, Vidal), így aztán végül kaput eltaláló lövés nélkül zárta a meccset a Manchester United.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérk.

Manchester United–Barcelona 0–1

Nem volt jó meccs, a legérdekesebb jelenet elég csúnyára sikerült:

Smalling megmutatta a titkot, hogyan kell megállítani Messit: orrvérzés lett a vége

A Man. United középhátvédje belengette, hogy ő tudja, mi Messi gyengesége, de nem árulja el. Most megmutatta.

(Fotó: Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés