Még sosem láttuk ennyire felháborodni Messit, nyilvánosan nekiment a dél-amerikai szövetségnek és az egész Copának. Most meg a brazilok Messinek.

Korrupciót és csalást kiáltott, amiért vélhetően eltiltják, és a Chile elleni bronzmeccsen ki is állították, szerinte köze volt ehhez a kirohanásának is. Amivel eközben futballistatársait is megbántotta, leginkább nyilván a vádolt brazilokat. Most, hogy megnyerték a tornát, neki is álltak válaszolgatni Messinek.

Tite kapitány annyit mondott, hogy Messinek több tiszteletet kellene mutatnia.

„Több meccsünkön is sújtottak minket kedvezőtlen játékvezetői döntések, az argentinok ellen pedig végig becsületesen játszottunk, ezt őszintén tudom mondani. Messi szavai a hírneve miatt hatalmas nyomást helyeztek ránk.

Thiago Silva, a csapatkapitány messzebbre ment.

Néha a vereség után másokban keressük a hibát. Azt gondolom, nem rosszindulatból mondta, de szomorúak vagyunk, mert

Aztán frappánsan zárta:

„Brazília mezén öt csillag feszül , de egyiket sem loptuk, nem a véletlen műve – a pályán szereztük.” 

A másik PSG-védő, Marquinhos hozzátette:

Messi nagyszerű ember, de ezek a kijelentései szerencsétlenek voltak, nekünk,  brazil játékosnak nem tetszett, fájt. Tavaly kiestünk Belgium ellen a vb-ről [egy tizenegyeset nem adtak meg nekik – a szerk.], és Barcelonának is kedveztek a játékvezetők. Akkor nem hallottam, hogy a korrupcióról beszélt volna.

Már csak az a kérdés, mennyire tiltják el Messit.

(Fotó: Vladimir Rys Photography via Getty Images)

 

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon