A magyar vízilabda, mi több, az egész magyar sport egyik legnagyobb alakja vonult vissza.

A játékosként háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és Európa-bajnok, szövetségi kapitányként pedig egyszeres világbajnok pólólegenda közleményben jelentette be, hogy minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől visszavonul.

„Május elsejei dátummal visszavonulok minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől és a következő években kizárólag szurkolóként veszek részt a hazai vízilabda életében és az UVSE további szakmai munkájában.

Ezúton szeretném megköszönni az egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Péter elnöktől és munkatársaimtól.

Külön köszönet minden fiatal sportolónak, akiket taníthattam vagy szerencsés esetben a mesterük lehettem. Szerettem mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömöt, mint játékosként és büszke vagyok a csapatra amelyikkel másfél szezont együtt dolgoztam. Összességében elmondhatom, hogy szövetségi kapitányként és utánpótlásedzőként is mindent megkaptam, amit megkaphattam, sajnos mindent nem nyerhettem meg, de nem akarok telhetetlennek látszani.

Jelen közleményen kívül semmilyen nyilatkozatot nem kívánok tenni, döntésem oka kizárólag magánjellegű.

Örömömre szolgál, hogy helyemet remek szakember veszi át, akinek nyugodt szívvel adom át a még hátralévő hónapokra a felnőttcsapat irányítását és akinek a személyéről hamarosan tájékoztatjuk a vízilabda barátait.”

UVSE - Vízilabda

Benedek Tibor hivatalos közleménye! Május 1-i dátummal visszavonulo... k minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől és a következő években kizárólag szurkolóként veszek részt a hazai vízilabda életében és az UVSE további szakmai munkájában. Ezúton szeretném megköszönni az Egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az Egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Pétert elnöktől és munkatársaimtól.

Ezt még a 2012-es visszavonulásakor írtuk róla:

5 dolog, amit imádtunk Benedek Tiborban

Benedek Tibor, minden idők egyik legnagyobb magyar vízilabdázója hivatalosan is bejelentette visszavonulását. Ezek fognak legjobban hiányozni belőle!

(Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.