Néhány hónap után elhagyhatja szaúdi csapatát az aranylabdás csatár.

Karim Benzema nyáron szerződött Szaúd-Arábiába az al-Ittihad csapatához, amelyben 24 meccsen eddig 15 gólt szerzett. Az aranylabdás támadóról már egy ideje jelennek meg olyan hírek, amelyek szerint nem igazán érzi jól magát új klubjában. A spanyol sajtó most arról ír, hogy Benzema még januárban visszatérhet Európába.

A 36 éves csatár nem jelent meg klubja edzőközpontjában, így nem utazott Dubajba a csapat többi tagjával. A hírek szerint bizonytalan, visszatérne Európába.

Állítólag a Manchester United szívesen kölcsönvenné a szezon végéig, de a Real Madrid is érdeklődik korábbi játékosa iránt, ahogy Benzema nevelőklubja, a Lyon is képben van.

Egyelőre nem tudni, hogy az al-Ittihad elengedné-e a legnagyobb sztárját, a legvalószínűbb válasz egy határozott nem. Hiszen Benzemával nem félévre terveztek, ezt igazolja a francia szezononkénti 100 millió eurós fizetése és a három szezonra szóló szerződése is.

Nem Benzema az egyetlen játékos, aki rövid időn belül visszatérne Európába a szaúdi ligából:

Elkezdtek menekülni a futballisták Szaúd-Arábiából

Teljesen le vagyunk döbbenve az okokon.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
39% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés