Bognár György a Ferencváros elleni elveszített bajnoki meccs után sodró lendületű monológgal szállt bele a játékvezetésre, a VAR-ba, mi több a Fradiba is. Finoman fogalmazva is igen őszinte volt a nyilatkozata.

Az MLSZ nem értékelte annyira, kedden a fegyelmi határozatában jelezte, vizsgálatot rendelt el Bognár György nyilatkozata miatt. A Paks edzője most visszaírt, hogy nekem ti ne mondjátok meg. Elég a kiszolgáltatottságból című levelét a Nemzeti Sportnak küldte el.

„Ragaszkodom a saját véleményemhez, nem hagyom, hogy az MLSZ cenzúrázza a mondanivalómat. Nem vagyok hajlandó előre megírt sablonokat bemondani. Úgy tudom, 2021-ben Magyarországon a szabad véleménynyilvánítás megengedett.”

De ennél is messzebbre ment, mert azt is elmondta, hogy ha ő közszereplő, akkor a játékvezető is, tehát a szakmai hozzáértése nyilvánosan kritizálható. Bár jelezte azt is, hogy ő egyáltalán nem volt sértő, nem hülyézte, vagy csalózta le a sporit. Szerinte a VAR-ra kapcsolatban elég sok gondra derült fény az előző hetekben, de: „Mindenki lapít, mint nyúl a fűben.” Szerinte ezt át kellene értékelni, ezért szólalt fel.

A Fradit is célba vette a BL-kiesése miatt, de erről nem írt a levelében. Hajnal Tamás viszont reagált: „A Ferencváros megérdemelné azt a tiszteletet, amit mi is megadunk a vetélytársainknak.”

Itt az előzmény, érdemes elolvasni, hogy miket mondott Bognár és hogyan:

Bognár György a Fradi-meccs után elég súlyosat „bognárgyörgyözött”

Már az MTV-ről is letiltott magyar „edzőlegenda” totál kiborult a Fradi elleni rangadó után: ismét nekiment a játékvezetőnek, a VAR is hulladék, és az FTC-be is beleállt.

(Fotó: Paksi FC / Facebook)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés