Próbálkozik becsülettel a portugálok legendája, de a pontossággal akadnak gondok.

Portugália vért izzadva jutott be az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, miután tizenegyesekkel legyőzte Szlovéniát. Cristiano Ronaldo a hosszabbításban tizenegyest hibázott, majd a tizenegyesrúgásoknál betalált, miközben a szlovénok háromszor rontottak:

Szlovénia három tizenegyest hagyott ki, Portugália jutott a nyolc közé

Portugália sokkal jobban megszenvedett Szlovéniával, mint amire számítani lehetett. Sőt: csak tizenegyesekkel sikerült továbbjutniuk CR-éknek.

Ronaldónak három szabadrúgása volt a meccsen, egyik sem volt teljesen veszélytelen, de gólt nem tudott rúgni.

Ezzel pedig már összesen 58 szabadrúgást rúgott az Eb-ken és a vb-ken, és mindössze egy gólja van

– még 2018-ban Spanyolország ellen a világbajnokságon.

A portugál csapatkapitány a statisztikai mutatón még változtathat, a nyolc között Franciaországgal játszik Portugália.

Ez is érdekelhet:

A szürke franciák kiejtették a bűnrossz belgákat

A nyolcaddöntők rangadója az Eb egyik legnagyobb csalódása lett. A franciák viszont ott vannak a negyeddöntőben.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés