A Bundesliga 2-ből jövünk egy nem mindennapi sztorival.

A VAR megítélése továbbra is vegyes, van, aki szerint jót tesz a focinak, igazságosabb eredmények születnek, mások szerint azonban a folyamatosan videózás elveszi a foci izgalmát. A VAR-ellenesek táborát erősíti egy német drukker is, aki nem ült tétlenül, és egy viszonylag egyszerű módszerrel majdnem kijátszotta a rendszert.

A Münster–Hertha német másodosztályú bajnokin az első félidő végén egy a vendégeknek megítélt tizenegyest vizsgált meg a VAR. Pontosabban vizsgált volna meg, mert amikor a játékvezető odalépett, hogy nézze meg a felvételt, akkor egy fekete monitort látott.

Később kiderült, egy maszkos férfi illegálisan belépett a pályára, és áramtalanította a képernyőt. Az akciója végül nem járt sikerrel, a játékvezető beszólt a rádión, a VAR-szobában pedig úgy döntöttek, hogy tizenegyest kell megítélni, Felix Bickel játékvezető pedig ezt elfogadta. A Hertha berúgta a büntetőt, és 2–1-re nyert.

A Münster később hivatalos közleményben kért elnézést, hangsúlyozták, hogy azonnali intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy hasonló ne forduljon elő a jövőben.

Ez is érdekelhet:

Slot szerint van olyan területe a focinak, amiben Szoboszlai Dominik a világ legjobbja

Van olyan része a játéknak, amiben top 5 Szoboszlai, és van olyan, amiben a legjobb a világon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Nike egyetlen mondattal rúgott bele futók millióinak az önbecsülésébe

Bízik a csapatban a Chelsea sztárja, de ha nem lesz meg a BL-indulás, akkor azért mégis lelépne

Ilyet is ritkán látni: Mourinhót legyőzték szópárbajban

A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
1% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
8% Egy próbát anno tettem.
4% Nem, de tervezem.
86% Esélytelen, hogy előfizessek.