Saul Canelo Álvarez már unja, hogy folyamatosan egy Jake Paul elleni meccsről kérdezik, de azért nem zárkózik el egy esetleges bunyótól.

A súlycsoportoktól függetlenül legjobb bokszolónak tartott Saul Canelo Álvarez hétvégén lép ismét ringbe, az ellenfele a veretlen orosz Dimitri Bivol lesz. Bivolt viszonylag veszélyes ellenfélnek tartják a szakírók, de így is Álvarez az egyértelmű favorit. A világbajnoki meccs előtt a mexikóit Jake Paulról kérdezték, a youtuberről, aki az elmúlt években bokszolni kezdett, és már két korábbi MMA-világbajnokot, Ben Askrent és Tyron Woodleyt is kiütött:

„Mindig elgondolkodom azon, hogy miért kérdeznek róla?

– kezdte Álvarez, utána viszont meglepő módon azt mondta, nem zárja ki egy Paul elleni meccs lehetőségét, de most még ennek nem jött el az ideje.

–Talán két év múlva beszélhetünk erről, de most nincs ennek itt az ideje. Talán a szurkolók azt akarják látni, ahogy kiütöm. Remélem, hogy sokat fejlődik, és komolyan veszi a bokszot.

Nem őrültség a részéről, ha arról álmodik, hogy ellenem fog bokszolni. Mindenkinek szüksége van álmokra, célokra, amiket kitűz maga elé. Minden jót tesz a profi boksznak, ami közelebb hozza a szurkolókat a sporthoz”

nyilatkozta Álvarez.

Jake Paul nemrég egyébként azt mondta, hogy augusztusban lesz a következő meccse, de hivatalos ellenfele egyelőre nincs. A pletykák arról szólnak, hogy Tyson Fury testvére, a jelenleg veretlen, de ugyanakkor nem túl sok tapasztalattal rendelkező Tommy Fury ellen bokszolhat Paul.

15 évesen jégkrémet árult, 30 évesen már milliárdos

A világ egyik legjobban kereső sportolója jelenleg.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés