Carl Froch továbbra sem gondolta meg magát.

A 45 éves visszavonult angol bokszoló pazar karriert tudhat a magáénak, több szervezetnél is volt világbajnok nagyközépsúlyban, és a 2014-es visszavonulása óta sem tűnt el, elemzőként, szakkommentátorként dolgozik, viszonylag komoly sikerekkel.

A boksz mellett a másik kedvenc témája az, hogy lapos a Föld vagy sem. Froch az előbbi táborba tartozik, néhány éve elég nagyot ment egy nyilatkozata, amiben kifejtette, hogy a Föld lapos, a NASA pedig mindenkinek hazudik.

Az azóta eltelt időben sem változott a korábbi világbajnok véleménye, aki egy interjúban ismét beszélt arról, hogy szerinte továbbra is lapos a Föld:

„Kihívok mindenkit, hogy bizonyítsa be, a Föld kerek. Bizonyítsátok be, hogy a Föld gömb alakú!”

– mondta Froch, akit tehát azzal nem lehet vádolni, hogy nem lenne kitartó az álláspontja mellett.

Ez is érdekelhet:

Meglepő dolog derült ki a laposföld-hívőkről

Úgy néz ki, bizonyos helyzetekben a laposföld-hívők is hajlandóak hinni a tudományos bizonyítékoknak.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés