Rich Chernomaz szerződését nem hosszabbították meg, miután a nemrég véget ért vb-n csalódást okozott a válogatott. A kanadai szakember azonban végtelenül szimpatikusan távozott.

Lehet szitkozódva, sértődötten távozni, mint például az egyik focikapitány, de lehet kulturáltan, sőt tanácsod, megfogadni való útravalót adva

Kedves Magyar Jégkorong!

Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Jégkorong Szövetségnek, hogy megadta nekem a lehetőséget a felnőtt és az U20-as válogatott vezetőedzőjeként. Nagyszerű volt együtt dolgozni a csapatvezetéssel, az edzőkkel, a felszerelésmenedzserekkel, az egészségügyi stábbal, akárcsak a szövetség többi dolgozójával, akik részt vettek a programban.

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a játékosoknak osztatlan figyelmüket, elkötelezettségüket, tanulni akarásukat a fejlődésük érdekében, és hogy megértették, miként lehet a sikert elérni. Az elmúlt öt év tapasztalatai örömmel töltenek el, hogy láthattam a fejlődést és az A csoportba jutást tavaly. Sajnos ebben az évben nem sikerült, és az eredményesség hiánya miatt kellett a változásnak megtörténnie.

Ez az üzlet természete. Szeretném a játékosaimnak utoljára ezeket a szavakat üzenni:

Kérlek titeket, hogy a legfontosabb összetevőket vigyétek magatokkal: bizalom kiépítése, hit és az egymás, valamint a játék iránti tisztelet, melyek a sikerességhez vezettek az elmúlt öt szezonban. Sikeres jövőt kívánok nektek, mind a jégkorongban, mind a magánéletben. Vigyázzatok magatokra, és sok szerencsét a jövőben!

Üdvözlettel,
edzőtök és barátotok,
Rich Chernomaz

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés