Ronaldo szerint a szaúdi bajnokság egyelőre nincs a Premier League szintjén. Egyelőre.

Az Al-Naszr futballistája most már három hónapja futballozik Szaúd-Arábiában, a bajnokságban eddig kilenc gólja van nyolc meccsen. Most egy interjúban a szaúdi fociról és arról beszélt, hogy érzi magát jelenleg.

„Jól érzem magam, ha nem így lenne, nem lennék itt. Az embereknek másképp kellene tekintetniük a szaúdi bajnokságra. Természetesen nem a Premier League, hazudnék, ha ezt mondanám, de egy versenyképes liga. Meglepett az erősége, jó csapatok vannak, kiegyenlített a színvonal, az arab focisták jók.

Öt éven belül, ha ilyen mértékben fejlődik, akkor a liga a világ negyedik, ötödik legerősebb bajnoksága lehet”

mondta optimistán Ronaldo, aki jelenleg a portugál válogatottal készül a csütörtök esti Liechtenstein elleni Eb-selejtezőre.

Ez is érdekelhet:

C. Ronaldo négy gólt rúgott, megszerezte az 500. bajnoki találatát

Beindult a szaúdi ligában C. Ronaldo, és közben elért egy elég komoly mérföldkőhöz.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés