Egyrészt maguk a törökök, másrészt meg az északírek, akiket a 2–0-s török győzelem szépen az Eb-n tart még.

A törökök első két meccsükön komoly csalódást okoztak, de a csehek ellen most azért javítottak a megítélésükön.

Törökország nagy elánnal kezdte a meccset, annyira, hogy a 9. percben már vezetett is, Yilmaz gólja is szép volt, de a 18 éves Mor megindulása még szebb volt (0–1):

A gól után nem álltak le a törökök, cserébe a csehek is felébredtek kicsit, ennek az lett az eredménye, hogy a középpálya átjáróházzá vált. Törökország taktikát váltott, átállt a kontratámadásokra, így a cseheket kicsit magukra húzták, aki így többet lőttek kapura, mondjuk azt csak ritkán találták el. Az iramra és a csapatok elszántságára nem lehet panasz, egészen jó kis meccs jött össze az első félidőben.

Szerencsére a második félidő is úgy folytatódott, ahogy abbamaradt. A csapatok jöttek előre és támadtak, és Törökország növel te előnyét, és ami a számukra a legfontosabb javította gólkülönbségét Tufan éles szögből lőtt góljával (0–2):

Küzdöttek a csehek, tényleg, de nem jött össze. Az Eb-n így három forduló alatt 1 pontot szereztek, ami csak arra volt csak elég, hogy ne jussanak tovább.

És ennek az eredménynek az északírek is örülhetnek a legjobban, mert Törökország továbbjuttatta őket.

Csehország–Törökország 0–2 (0–1)
Gól: Yilmaz (10.), Tufan 65.

És az megvan, hogy már biztosan továbbjutottunk, anélkül, hogy játszottunk volna Portugáliával?

Danke schön, Deutschland! 1-0-ra nyertek a németek, Magyarország a 16 között!!!

(Fotó: AFP)

Szerdán Portugália ellen játszunk, 6,00-s oddsért adják a magyar győzelmet. Naná, hogy megtesszük. És te?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés