Hamzat Csimaev karrierje legnehezebb meccsén van túl.

A világ legnagyobb MMA-szervezetének, a UFC-nek jelenleg a legnagyobb ígérete a 27 éves Hamzat Csimaev. A csecsen származású, svéd színekben versenyző váltósúlyú bunyós UFC-s karrierje eddig páratlan, az első négy meccsét idő előtt befejezte, ezeken a statisztikák szerint 254 bevitt ütése volt, őt eközben mindössze kétszer találták el.

Csimaev rövid időn belül komoly népszerűséget szerzett, és a UFC is látta benne a sztárpotenciált, így a szervezettől minden segítséget megkapott, hogy még ismertebb legyen. A UFC 273-as gáláján karrierje legnagyobb kihívása várt rá, és mint kiderült, élete legnehezebb meccse. A veretlen bunyós ellenfele a brazil Gilbert Burns volt, a váltósúlyú ranglista második helyezettje, korábbi világbajnoki kihívó. A Csimaev körüli felhajtást jól illusztrálja, hogy a meccs előtt a fogadóirodáknál és a legtöbb szakértőnél is toronymagas esélyes volt, pedig ellenfeléhez képest jóval kisebb tapasztalattal rendelkezett.

A dominancia Gilbert Burns ellen elmaradt, Csimaev karrierje során először olyan ellenféllel találkozott, aki komoly kihívást jelentett számára, és végül az év egyik legjobb meccsét bunyózta a két harcos. Az első menetben Burns került padlóra, a másodikat azonban megnyerte a brazil, le is ütötte ellenfelét. A harmadik menet eléggé szoros volt, végül azonban mindhárom pontozó a Farkas becenevű Csimaevet látta jobbnak. Egyhangú pontozással nyert, karrierje során először nem tudta idő előtt befejezni a meccsét. Viszont megmutatta, hogy egy elitbunyóst is képes legyőzni, ez pedig azt jelenti, hogy közel került a címmecshez.

A bunyó után azt nyilatkozta, nem gondolta, hogy Burns ennyire kemény lesz, tiszteli ellenfelét, mert végre volt egy olyan meccse, ahol tesztelték őt.

Burns padlózása az első menetben:

A második menetben Csimaev padlózott:

A pontozás:

Ez is érdekelhet:

Egy tökéletesen végrehajtott fordulórúgás után jött a KO

MMA-ban tényleg egyetlen pillanat alatt véget érhet egy meccs.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Tóth Alexért bejelentkezett egy Premier League-csapat is

Videó: Harry Kane bemutatta a tökéletes lövést

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés