A csodával határos módon nyert a Fradi Moszkvában

A barcelonai pontszerzés után Moszkvából már pontokkal távozik a Fradi. Hárommeccsnyi helyzetet hagyott ki a CSZKA, a Fradi meg bepofozott egyet. Ebből még továbbjutás is lehet az Európa-ligába.

Masszívabb kezdőt tett fel Rebrov, 4-3-3-as felállásban három védekező középpályást állított az oroszokkal szemben, és kontrákra épített.

Ferencvárosi TC on Twitter

👥 | Tonight's Starting XI: #fradi #ftc #ferencvaros

Sokat nem segített a megerősített középpályája, mert a CSZKA akkor került helyzetbe, amikor akart, vagy amikor a Fradi előzékenyen odaadta a labdát. És ez elég sokszor volt. Szerencsére az orosz támadók nem voltak olyan pontosak, mint a Fradi védői az eladott labdáknál, így az első félidőt megúszta Rebrov csapata. Pedig kaphatott volna egy ötöst. A taktika nem volt rossz, de a sok hiba keresztbe vágott neki, de így is rúghatott volna legalább egyet Tokmac. A félidőben 14:3 volt a kapura lövési arány a CSZKA-nak, hétszer blokkoltak a zöld-fehérek.

A második játékrészben egy picit tökösebb Fradit láthattunk, el tudjuk képzelni, hogy Rebrov mit művelhetett az öltözőben. Kevesebb volt a CSZKA-helyzet, de azért akadt, Dibusz viszont mindent védett, Ter Stegen-i magasságokban volt az egyik mozdulata. Az FTC ekkor már nem volt alárendelt szerepben, egészen jól játszott.

És ahogy lenni szokott, a sok kihagyott helyzet után jött a Fradi-gól. Két csere hozta össze: a Boli helyére álló Isael rúgta el a védője mellett, a kapus védése után Zubkov elé pattant a labda, aki középre rúgta, a Tokmac helyére álló Varga pedig bepofozta. Mivel ez a 86. percben volt, már nem maradt ideje a Moszkvának.

Az Espanyol elleni iksz után most nyerni tudott a Fradi, így három forduló után négy ponttal áll.

El-csoportkör, H-csoport

CSZKA Moszkva–Ferencváros 0–1

Reméljük, minden Fradi-drukker jó helyre ment:

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon