Persze, világos, hogy Real Madrid, meg BL-címvédő, meg élete álma, meg kurva sok pénz és csillogás, meg Cé Ronaldo, de játszani nem akar? A Porto mindenhonnan keresett brazil bekkje, Danilo a Real mellett döntött.

Az se teljesen érthető, hogy minek a Real Madridnak jobb oldali védő, de nyilván Álvaro Arbeloát el fogják zavarni (egészen Liverpoolig?), úgyse játszik, így aztán Daniel Carvajal mögé kell egy tartalék. Vagy mellé.

Vagy elé? Nem hinném, hogy a nagyszerű formában játszó fiatal spanyolt ki lehetne szorítani, momentán nagyon kevés jobb bekk van a világon, aki elé tudna kerülni a sorban. De Danilo úgy érzi menni fog neki, vagy csak mindenáron a Realban akart játszani. Ugyanis hiába akarta őt a Liverpool, a Barcelona és a Manchester United is, ő a Marca információi szerint fehérbe akar öltözni. Hát lelke rajta, aztán majd egy év múlva sírva könyörög, hogy adják kölcsön a Getafénak vagy a Stoke-nak.

A 23 éves brazil válogatott kerettag 20 millió euróért cuccolhat át a spanyol fővárosba, miután a kérésére a Porto hajlandó volt a felére csökkenteni követelését. Mellesleg a Liverpool 38 millió eurót is adott volna érte, ami mondjuk masszív túlzás, de mindegy is, mert a játékosé volt a döntő szó. Ez mondjuk korrekt.

Bár, ha azt nézzük, hogy a Chelsea 32 millióért vett játékost a kispadra, akkor egész jó üzletet kötött a Real.

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve