Dárdai Pál a Magyar Időknek nyilatkozott, Berlinről, a Hertháról és természetesen a válogatottról is.

„Minden edzőnek megvan az elképzelése arról, hogy kit akar látni a pályán. Lehet, hogy Nikolics nem fér bele Storck filozófiájába. A góllövés művészet, a magyar válogatottnál az a kérdés, hogy ki fog gólt rúgni. Andorra ellen is annak kellett volna gólt szereznie, aki erre képes, akiben megvan ez a vele született képesség. Storckot lehet kritizálni, de szerintem lépjünk túl ezen.”

Mondta Dárdai, aki szerint a fiatalok egy része már azzal elégedett volt, hogy elvitték Andorrába, pedig még semmit sem tettek le az asztalra.

Persze arról is kérdezték, Dzsudzsák végül miért nem lett tavaly a Hertha futballistája.

„Nem tudtuk annak idején kigazdálkodni az ő bérigényét. Én jól jártam volna vele, a válogatottban mindent megcsinált, amit kértem. A remek bal lábával sokat tudott volna segíteni. De már inkább fiatalokat igazolunk, és Balázs elmúlt harminc. Inkább szerződtetünk egy játékost négymillióért, akit el tudunk adni 11 millióért.”

A teljes interjúért katt ide.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés